2012. szeptember 30., vasárnap

Blue Midnight 44.rész - 5. éjszaka


44.rész
5. éjszaka






*Abby szemszöge* 


Láttam, ahogy Nicole törve, zúzva fel megy a szobájába. Egy pillanatig nem tudtam mihez kezdjek, vaciláltam, hogy utána menjek vagy hagyjam megnyugodni egy kicsit? De utána kell mennem. Nagy szüksége van most rám. Gyorsan felszaladtam utána. Dörömbölni kezdtem az ajtón, de nem nyitotta ki: 


-Nicole engedj be! Kérlek. – Nem jött válasz. – Nyisd, ki kérlek. – Dörömböltem az ajtón tovább, de válasz még mindig nem jött. Muszáj be jutnom hozzá. – Nyisd, már ki kérlek, ne kelljen más eszközökhöz folyamodnom. –Kérleltem még mindig. Újra dörömbölni készültem volna mikor az ajtó kinyílt. Nicole sírva borult a nyakamba. Amilyen szorosan csak tudtam magamhoz öleltem, hogy érezze, hogy én mindig vele vagyok. 


- Abby én ezt nem bírom tovább.. Tényleg minden az én hibám? – Nézett fel rám. Szemei vörösek voltak a sok sírástól. Sosem láttam még ennyire összetörtnek. Sosem. Megfogtam a kezét és bevezettem a szobájába magunkra csuktam az ajtót nem akarom, hogy akárki is hallja mit beszélünk. 


- Egyáltalán nem vagy hibás. –Öleltem újra szorosan magamhoz. 


- De a saját füleddel hallottad mit mondott. –Tolt el magától majd leült az ágyra és az arcomat kémlelte, hogy mi lesz a reakcióm. 


- De nincs igaza. Bárki bármit is mond Yoseob szeret téged és vissza fog jönni. – Próbáltam reményt fektetni szavaimba, hogy Nicole-t megnyugtassam. Bár hiszem, hogy Yoseob vissza fog jönni, mert tudom, hogy Nicole-t mindennél jobban szereti. Biztos vagyok benne, hogy nem hagyná itt csak úgy. Se Nicole-t sem a bandát. 


- Abby te örök optimista. – Erőltettet egy halvány mosolyt az arcára. –és mi van, ha nem látom soha többé? – Tette fel nekem a kérdés. Sejtettem, hogy meg fogja kérdezni. 


- Vissza fog jönni. Nem hagyna el csak úgy szó nélkül. 


- Tudom, azért is furcsa ez nekem. – Hajtotta a fejét a vállamra. 


- Amúgy nem csak Doojoon kelt ki így magából. – Hajottam le a fejem szomorúan. Muszáj valakinek elmondanom, mert ha magamban tartom, meg fogok örülni. De igazából nem akartam terhelni az én kis piti dolgaimmal. 


- Ezt, hogy érted? –Emelte fel a fejét a vállamról és kikerekedet szemekkel nézett. Nagyot sóhajtottam. – Abby. Válaszolj. – Fogta meg kezemet. Újra nagyot sóhajtottam erőt vettem magamon és bele kezdtem.


- Tegnap este Gikwang szóbájából hangos zene szűrődött ki. Pont rá percre miután lefeküdtem felkeltem, hogy át menjek neki szólni. Hozzá teszem elég pipa voltam, mert nagyon fáradt voltam és szeretem volna, piheni. –Magyaráztam. Nicole figyelmesen hallgatta a mondani valómat.. –Aztán benyitottam hozzá észre se vette. Pedig elég nagy lendülettel téptem fel az ajtót mérgemben. De ő csak táncolt és tán…


- Már azt hittem valakivel enyelegett. – Vágott közbe Nicole közben a kezét a szívére helyezte és nagyokat sóhajtózott. – Húhh folytasd. 


- Na, akkor abban a szent pillanatban csináltam volna belőle keresztapát. – Mondtam komolyan. –Na, szóval.. Kihasználva az alkalmat, hogy nem vett észre kicsit végig mértem. Aztán ki szúrtam a macis papucsot és elröhögtem magam. De úgy isten igazából alig bírtam abba hagyni. –Vártam a reakciót. De ő csak beton arccal fürkészte az enyémet. 


- Macis papucs? Ugye csak viccelsz? –Kérdezte nevetve. Végre mosolyog. Én csak komoly arccal néztem az előttem ülő Nicole-t aki ezen az egészen jót mulat majd heves bólogatásba kezdtem, hogy nem viccelek. Számomra is elég vicces szitu volt, de ami utána történt elég mély nyomot hagyott bennem. – Na, jó rosszat sejtek folytasd. 


- Először szépen mondta, hogy hagyjam abba a nevetés, de én nem bírtam. Másodjára már valamennyivel csillapodott a röhögő görcsöm, de még akkor sem tudtam abbahagyni. Aztán rám förmedt és kiinvitált a szobából és azt mondta hagyjam békén aztán rám vágta az ajtót. - Hajtottam le a fejem szomorúan. 


- Húúh.. Lehet a fáradtság miatt ilyenek meg persze Yoseob váratlan el tünése miatt. És így jön ki rajtuk. Akkor így már világos miért viselkedett így Doojoon is. – Mondta el gondolkozva. 


- Logikus. –Bólogattam helyeslően. 


- De akkor is fájt, amit mondott. Valamiben igaza volt. – Hangja elcsuklott. 


- Nicole! Felejtsd el. Egyáltalán nem gondolta komolyan. Hiszen ismered. – Fogtam meg kezét. Próbáltam minél több reményt fektetni szavaimban. Tudtam, hogy Doojoon-ból csak a düh beszélt, hiszen ő is nagyon szereti Nicole-t mindig az összes többi banda tag. Nem válaszolt csak bólintott egyet. – Most megyek pihenj le egy kicsit. Rád fér. Holnap is beszélünk. –Nyomtam egy puszit az arcára. Ő csak helyeslően bólintott egyet. Majd erőletett egy mosolyt az arcára. – Jó éjt. – Indultam meg az ajtó felé. 


- Neked is. Szia. – Válaszolt vissza. Elindultam a szobám felé. Nekem is kell egy kis pihenés megint egy hosszú fárasztó nap…










* Nicole szemszöge *


Az, hogy beszéltem Abby-vel sokat segített. Nem tudom mihez kezdtem volna magammal ha akkor nem jön utánam…


Kicsit zavar, hogy Doojoon úgy ment el, hogy nem tudtuk megbeszélni azt, ami történt, de majd 2 hét múlva feltétlenül beszélek vele. Addig próbálom összeszedni magam. Elhiszem, Abby-nek és Doojoon-nak, hogy Yoseob vissza fog jönni… úgyhogy én várni fogok rá. 






- 5. éjszaka – 


Csak lélekben, de ott vagyok megint abban a sötét szobában. A srác még mindig ott ül a széken és egyre rosszabbul van. Arcát egyszer sem láttam még eddig. Nem tudom, hogy, de látom, és hallom mire gondol. Becsuktam a szemem és csöndbe figyeltem…


Egy koncert. A közönség sikítozik. A színpadon 6 fiú énekel és táncol. De aztán, az egyik észrevesz egy lányt, az első sorban. Megáll az idő, minden elcsendesedik. Csak a pillanat van mikor először pár másodpercre találkozott a tekintetük.


Aztán gyors jelenet váltották fel egymást. Beszélgetések, és boldog pillanatok. Mosolyok és ölelések, melyek felejthetetlenek. A pillanat mikor először fogta meg a lánynak a kezét…


Megölelte, és csak arra gondolt, hogy többet nem akarja elengedni. Vele akar lenni, csak vele. Minden perc, amit vele él meg, boldogsággal tölti el a lelkét. Megfogta a kezét és csak annyit mondott:


,, Nem hagylak egyedül.”


Hirtelen elsötétült mindent. Kinyitottam a szemem. Az ajtón egy alak jött be injekciós tűvel a kezében. Még mindig csak az ablakon beszűrődő fénysugár az egyetlen, ami egy kis fényt visz a sötét szobába. A fiút a széken újra elönti a félelem. De már kezdi megszokni akarata ellenére. Egyre gyorsabban veszi a levegőt, ahogyan az alak közeledik. Arcát eltakarja a haja. Összeszorul a torka és csak arra gondol, hogy ő ezt nem akarja végig csinálni. El akar menni, de nem tud. Tudja, hogy mi vár rá, tudja, hogy mit akar tőle az az alak, hiszen nem ez az első alkalom, hogy látja őt. De a lelke akkor is szüntelen ellenkezik az ellen, hogy beletörődjön abba, ami vele történik, ugyanakkor azt is tudja, hogy nem tud semmit tenni. Egy újabb tűszúrás a karjába, egy elégedett mosoly, egy könnycsepp az arcon és egy halványuló arc az emlékek között. 


A tehetetlenség láncai szorítják a lelkét, és a hiány miatt érzett fájdalomnak a lángjai égetik. A szíve lassan feladja az ellenkezést… a láncok lazulnak, a lángok kialszanak, a lány arca pedig eltűnik a ködben.

Blue Midnight 43.rész - A papucs. / ,, Ő mindent megtett érted! "



43.rész
A papucs. / ,, Ő mindent megtett érted!”






*Abby szemszöge* 


Végre itthon vagyunk. Egy fárasztó és hosszú nap után. Mikor beléptem az ajtón Nicole a kanepén ült, a tv-t nézte. Gondolom nem érdekelte annyira, de próbálta valamivel lekötni magát, hiszen egész nap egyedül van itthon. Ráadásul Yoseob is elment fogalmunk sincs, róla merre van és mit csinált. Mindenki nagyon aggódik érte. A fiúk is nagyon feszültek. Oda mentem hozzá köszöntem neki, de láttam rajta, hogy most nem nagyon van kedve kommunikálni velem inkább hagytam majd holnap beszélek vele úgy is nagyon fáradt vagyok. Szélsebesen szaladtam fel a szobámba az összes cuccomat ledobtam az szobám sarkába. Gyorsan meg fürödtem majd behuppantam az ágyamba. Végre erre vártam egésznap. Éppen, hogy lehunytam a szemem hangos zene csendült fel. Ki nem bír a vérével éjfélkor? Kicsit sem lettem mérges. Lerúgtam magamról a takarót és hangos zene irányába indultam. Gikwang szóbájából jött a zene. Feltéptem az ajtót megtorpantam. Gikwang táncol, teljesen bele van merülve. Észre se vette, hogy berontottam. Pedig elég nagy erővel téptem fel az ajtót. Néztem, ahogy táncol, ahogy izmai minden egyes mozdulatnál megrándulnak. Biztos vagyok benne, hogy arcom egyre jobban kezd hasonlítani egy ráknak a színéhez. Jó párszor végig mértem itt-ott elidőztem kicsit.. Egyszerűen nem tudtam be telni a látvánnyal. Mennyire bele tud, feledkezni a táncba észre sem vesz, hogy itt állok, és mindjárt itt olvadok. Még utoljára végig mértem, hogy még egy percig tudjam élvezni a látványt és szóljak neki, hogy most már kapcsolja, ki a zenéz, mert szeretnék, piheni. De csak akkor vettem észre, hogy egy macis papucsban van, és abban táncol. Jó alaposan szemügyre vettem, hogy nem csak a fáradtság beszél-e belőlem. De nem tényleg egy macis papucska van a lábán. Már alig bírtam vissza fogni magam, hogy ne röhögjem el magam aztán hirtelen ki tört belőlem: 


-Az meg mi a szösz a lábadon? –Mondtam fulladozva a röhögéstől közben a lábára mutogattam. Azonnal rám kapta fejét és ijedten bámult rám.


- Te mi óta vagy itt? 


- Az most lényegtelen. – Mondtam még mindig röhögve. Nem bírtam abba hagyni a röhögést annyira szexy volt abban a papucsban. Hogy nem vettem eddig észre? Közben kikapcsolta a zenét így csak az én hangos röhögésemet lehetett hallani. 


- Hagyd már abba a nevetést. – Mondta komolyan. 


- De hát annyira szexy. –Mondtam még mindig röhögtem. De most már kezdet csillapodni a dolog. 


- Hagyd már abba. –Förmedt rám. Arcomról azonnal lefagyott a mosoly felnéztem rá. Érzelem mentes arccal nézett engem. Nagyon megijedtem. Még sosem csinált ilyet. 


- Sajnálom. Nem akartalak megbántani. 


- Kérlek, menj ki. Egyedül akarok lenni. – Mondta közben az ajtó felé sétált és kinyitotta nekem. Teljesen meg voltam rémülve. Rám förmed pedig nem azért nevettem ki, mert meg akartam bántani csak vicces volt a papucs, amiben volt és most meg elküld. Sosem csinált még ilyet. Nem akartam, hogy még nagyobb gond legyek számára ezért inkább visszamegyek a szobámba. Kiléptem majd visszafordultam szólásra nyitottam a számat, amikor ő bevágta előttem az ajtót: 


- Nem akartalak megbántani sajnálom. – suttogtam. Majd visszaindultam a szobámba. Nem akartam fokozni a dolgot. Nem akartam, hogy még jobban meg bántani. Pedig csak egy papucs, ami elég viccesen néz ki. De most komolyan ezen kapta fel a vizet, hogy kinevettem a papucsát? De lehet csak a fáradtság miatt viselkedett így. Nem tudom, de majd reggel beszélni fogok vele, ha majd szóba áll velem egyáltalán…






* Nicole szemszöge *


Az idő a lehető leglassabban telik, így, hogy Yoseob nincs velem. Csak ülök a szobámban, vagy a kanapén gubbasztok, mint egy emos. Fogalmam sincs, hogy hány nap telt el azóta, hogy Yoseob elment. Max 3 nap de nekem egy évnek tűnik. Semmit nem csináltam egésznap csak döglöttem egyik helyről a másikra. Néha elsírtam magam. Miért ment el? És miért pont most, amikor nagy szükség lenne rá? Megnyerte a táncpárbajt, és utána elment. Semmi jelét nem láttam annak, hogy el akarna menni. Nem értek én már semmit…


Elvánszorogtam a telefonomig, ami az asztalon pihent. Elvettem, majd leültem az asztal mellé a földre. Kicsit tétovázva ugyan, de felhívtam Tiffany-t.


- Szia! Mizu? – szólt bele boldogan a telefonba Tiffany.


- Tiffany… - kezdett összeszorulni a torkom. 


- Mi a baj? – komolyodott el Tiffany hangja.


- Yoseob elment. – nyögtem ki végül.


- Mi az hogy elment?! Hova?! Miért?! – dühöngött Tiffany.


- Nem tudom! Semmit sem tudok! Eli kihívta egy táncpárbajra, amit megnyert. Akkor láttam utoljára akkor is csak tv-n keresztül. Aztán másnap küldött egy sms-t, hogy ne keressük…


- Minek ment bele ebbe a hülyeségbe?!


- Mert, úgy volt, hogyha nem megy bele vagy veszít vissza kell menjek a U-kiss-hez.


- Így már értem…


- Nem tudom, hogy mégis hol lehet… vagy hogy egyáltalán miért ment el… meg akarom találni de azt mondta ne keressem… mit tegyek? – próbáltam nem sírni.


- Nem gyanús ez neked egy kicsit? – gondolkodott el Tiffany.


- Mi? 


- Hm.. én a helyedbe beszélnék azzal, aki utoljára látta. Eli-vel. 


- Mégis minek?


- Hát nem tudom, hogy vagy vele de egy ilyen vereség után kedvem lenne bosszút állni. – háborodott fel Tiffany.


- Ez hülyeség…


- Ennyire nem lehetsz te sem meg a többiek sem sötétek…


- De sms-t is küldött hogy-


- Bazd… elveszik tőle a telefont, és az ő nevében írnak. Gondolkozz! Tuti, hogy Eli keze van a dologban! Nem hiszem, hogy Yoseob csak úgy minden ok nélkül elmenne, hátrahagyva mindent!


- Nem tudom…Nem hiszem, hogy bármi ilyesmiről szó lenne.


- Ch…oké. De most nekem mennem kell. Ha megtudsz, valamit hívj. Szia.


- Szia…


Semmivel sem lettem okosabb, hiába hívtam fel Tiffany-t. Nem hinném, hogy Eli-nek bármi köze is lenne ehhez. Még mindig nem tudom, mihez kezdjek…


Este a kanapén arra ébredtem, ahogy a többiek hangosan bejönnek a házba. Délután bealudtam a nagy gondolkodásba…


- Nicole, te miért nem alszol? – nézett rám DooJoon lepetten.


- Eddig azt csináltam…


- A nappaliban?


- Így alakult. 


Doojoon fura fejet vágott majd leült mellém.


- Jól vagy?


- Persze.- röhögtem egyet majd lehajtottam a fejem.


- Tudod… az a helyzet, hogy egy darabig nem fogunk haza jönni.


Felkaptam a fejem és értetlenül ránéztem.


- Miért? 


- A stúdióba fogunk aludni. Nagyon kevés időnk van pihenni és az oda meg a vissza út is időt vesz el…


Elgondolkodtam és rájöttem, hogy igaza van. Lehajtottam megint a fejem.


- De csak 2 hétig utána ígérem, megint haza fogunk jönni. És Abby még haza fog jönni, neki több ideje van, mint nekünk. – hadarta el gyorsan Doojoon.


- Rendben. – mondtam szomorúan.


- De… - gondolkodott el Doojoon majd megfogta a kezem. – Ha nem akarsz egyedül lenni, megoldhatjuk, úgy hogy majd valaki hazajön és-


- Nem kell. – vágtam a szavába. – Ti csak koncentráljatok a próbákra. Én meg leszek, ne aggódjatok. – mondtam egyhangúan. – Doojoon elengedte a kezem majd felállt. Tett pár lépést majd megállt.


- Nem örökre ment el. – Nem bírtam ki tovább sírás nélkül. Az arcomhoz kaptam, hogy ne lássa a könnyeim. Nem akarom, hogy róla beszéljenek, amikor én is ott vagyok… nem akarom, hogy emlékeztessenek rá, amikor majd megőrülök, annyira hiányzik. De ő ezzel nem törődött… folytatta, amit elkezdett. – Vissza fog jönni. – jelentette ki.


- Honnan vagy ebben ennyire biztos?! – fordultam felé és kiabáltam miközben a könnyek fúttak végig az arcomon. Doojoon megfordult, majd válaszolt.


- Mert szeret. – mondta halál nyugodtan és elindult.


Dühös lettem. Hogy mondhat ilyet? Ha szeretne nem hagyott volna megint el. Felkaptam a mellettem lévő távirányítót majd gondolkodás nélkül Doojoon hátához vágtam, mire ő megállt.


- Akkor miért ment el?! Miért hagyott el megint minden ok nélkül?! – kiabáltam vele.


- Ne kiabálj… - válaszolt nyugodtan Doojoon de hallottam a hangjából hogy nagyon ideges.


- Csak úgy elment!! Ezek után ne akard nekem azt mondani hogy szeret!! Nem hisze- 


- Azt mondtam ne kiabálj!! – fordult vissza felém Doojoon dühösen félbeszakítva engem. Kicsit megrémültem attól, hogy ilyen dühösnek látom. – Ha nem szeretne, nem ment volna bele abba az idióta versenybe sem, ami után elment!! 


Most ezzel azt akarja mondani… hogy, az én hibám…?


- Ha nem ment volna, el arra a hülyeségre lehet, hogy most is itt lenne, de nem! Ő belement abba a szarságba miattad!! 


- Ne, hogy azt akard bemagyarázni, hogy az én hibám! – álltam fel a kanéról és felháborodva kiabáltam vele tovább. 


- De igen! Ő mindent megtett érted! Még a gyereket is hajlandó lett volna felnevelni, ami lehet, hogy nem is az övé!


- Ebbe ne keverd bele a gyereket! 


- Egy idióta vagy! Ha szomorú vagy képes, vagy bárkivel összefeküdni! Ha lett volna egy kis eszed, akkor nem kellett volna azon aggódni, hogy kié a gyerek!


A nagy kiabálásra lejöttek a többiek. Körénk álltak és ijedten néztek minket.


- Még valami hibát, amit életemben követtem el nem akarsz felhozni…? – kérdeztem.


- De. Nagyon is szeretnék, de nem látom értelmét. – válaszolt flegmán.


- Hé, elég legyen. – állt közénk Gikwang, majd rátette a kezét Doojoon vállára. 


- Nicole… - fogta meg a kezem Abby. Ideges voltam. Elrántottam a kezem majd elindultam a lépcső felé nagy léptekkel félre lökve mindenkit. Útközben levertem a kezemmel a vázát az asztalról, de nem érdekelt. Csak mentem. 


* Ő mindent megtett érted! *, * Egy idióta vagy! *, *… nem kellett volna azon aggódni, hogy kié a gyerek* 


Mérges voltam rá, amiért ezeket mondta. Legszívesebben megütöttem volna. Fájt minden szó, ami elhagyta a száját. Amíg élek nem fogom elfelejteni ezeket a szavakat, amik fájtak, mert igazak voltak…

2012. szeptember 28., péntek

Blue Midnight 42.rész - Az üzenet~Első éjszaka



42.rész
Az üzenet~ Első éjszaka






Reggel fél 10-kor ébredtem fel. Hajnalban még takaró nélkül aludtam el, de reggel már egy takaróval ébredtem. Biztos, valamelyik Beast tag gondolt rám mikor mentek el hajnali 4-5 óra körül. A takarót magamra terítve felvonszoltam magam a lépcsőn majd benyitottam Yoseob szobájába, de ő nem volt ott. Visszamentem a nappaliba, majd felvettem a telefonom a dohányzóasztalról. Kikerestem Yoseob nevét és hívni kezdtem. Nem vette fel. Felhívtam Dongwoon-t, de ő sem vette fel. Ledobtam a kanapéra a telefonom majd a konyhába mentem, hogy főzzek magamnak egy kis kávét, utána pedig a fürdőbe mentem, hogy rendbe szedjem magam. Zuhanyzás után a törülközőt magamra tekerve futottam le a nappaliba, mert hallottam, hogy szól a telefonom. Reménykedtem benne, hogy Yoseob lesz az, de nem. Felkapom a telefont a kanapéról, majd kissé csalódottan, láttam, hogy aki hív Dongwoon. Felvettem a telefont és a fülemhez emeltem.


- Szia, miért kerestél? – Hadarta Dongwoon. Biztos sietnie kellett, hiszen nincs sok ideje csevegni a próbák miatt.


- Yoseob nincs veletek?


- N-nincs. Miért otthon sincs?


- Itt aztán nincs. – ellenkeztem.


- Ez furcsa. Na de mennem kell, ha estig nem kerül, elő kitalálunk valamit, szia. – mondta majd kinyomta a telefont. Kezdtem bepánikolni. Mégis hol a frászba lehet? Miért nem veszi fel a telefont?! Mi folyik itt..?


Felöltöztem és a nappaliba járkáltam fel s alá, miközben egyre idegesebb lettem. Aztán pittyegni kezdett a telefonom. Odarohantam hozzá majd felkaptam az asztalról. Egy üzenet. Yoseob-tól. Hatalmas kő esett le a szívemről mikor láttam, hogy ő irt. De mikor elkezdtem olvasni az üzenetet a mosoly eltűnt az arcomról…


„ Egy időre elmegyek, ne keressetek. YS”


Csak meredten bámultam a telefonom miközben a kezem remegni kezdett. Lecsaptam a telefont az asztalra majd a kezemmel hátrafésültem a szemembe logó hajam miközben az agyam csak kattogott. Valami nagyon nem stimmel. Kétségbeestem. Nem tudtam mihez kezdjek. Tennem kéne valamit, vagy tegyem, amit mondott és ne keressem? Hova mehetett?! És miért?! Miért pont most?! Annyi kérdés van, amire szeretnék választ kapni, hogy megértsem, mégis miért hagyott el engem megint…


Mikor a félelemtől és tehetetlenségtől elvakultan járkáltam összevissza a házba, bepánikolva szipogva, a könnyeim törölgetve, eljutottam arra a pontra, hogy azt mondtam: elegem van. 


Beültem egy taxi-ba és elmentem a stúdióba. Berontottam a stúdióba, és először azt a szobát néztem meg ahol énekelni szoktak, de nem voltak ott, így jött a következő szoba. A táncterem. Hirtelen kinyitottam az ajtót. Mindenki ott volt és táncolt. Észre se vették, hogy kinyitottam az ajtót. Amint megláttam őket könnybe lábadt a szemem és futni kezdtem feléjük. A tánc közepén Dongwoon nyakába ugrottam pityeregve. A zene megállt, és mindenki felén fordult. 


- Hé, nyugi nem ment világgá. – suttogta a fülembe Dongwoon lepetten. Nem volt erőm megszólalni. Lassan elengedtem majd kivettem a telefonom a zsebemből. Megkerestem az üzenetet, amit küldött, majd átnyújtottam Dongwoon-nak a telefont. Szemei kikerekedtek. 


- Ez nagyon nem jó… - gondolkodott el Dongwoon majd oldalra fordított a fejét. Ekkor Abby hirtelen bejött az ajtón. Észre se vettem, hogy eddig nem volt itt… igazából szerintem azt se vettem volna észre, ha csak Dongwoon van itt hiszen amint beléptem a tekintettemmel őt kerestem. Abby odaszaladt hozzám majd megölelt.


- Hát te? – kérdezte vigyorogva.


- Gyere Abby. – nyújtotta felé a kezét Gikwang. Abby hirtelen elengedett majd kapkodni kezdte a fejét. Hol rám, hol pedig Gi-re nézett aztán óvatosan megfogta Gi kezét. Miközben Gi elvezette onnan, hogy beszéljen vele Abby értetlenül nézett rám. 


Yoseob nem csak engem hagyott itt…. hanem mindenki mást is. 


Mindennél jobban szerettem volna tudni, hogy mégis miért, de hiába kérdezgettem magamtól minden percben, nem jött válasz. 


Itt hagyta a csapatot. Amíg nem jön, vissza nélküle kell fellépniük. És ha a nagy versenyre sem jön vissza, akkor ott is. Nélküle, nehéz lesz mindezt megvalósítani, hiszen ő a Beast számára pótolhatatlan. Akárcsak nekem.


Attól a naptól kezdve a rémálmaim egyre furcsább és furcsább szituációkat festettek elém éjszakánként…






- 1. éjszaka – 


Egy megvert fiút átkarolva visz be egy másik abba a sötét szobába. Leülteti a székre, majd hátrakötözi a kezeit. A fiú alig van magánál, fejét lehajtja és próbál rájönni arra, hogy most mi is történik vele. Az üres sötét szoba közepén, egy széken ülve mélyeket lélegzett, a poros levegőből. Aztán bejön még valaki. Meg áll előtte, majd felemeli a széken ülő fiú fejét. Elégedetten elmosolyodik, aztán hirtelen elkapja a kezét. A fiú kezd magához térni. Körül néz, majd próbál felállni, de rájön, hogy hozzá van kötözve a székhez.


- Mi folyik itt? – kérdi kétségbeesetten. Nem jön válasz. Az ablakon beszűrődő fénysugarak egy injekciós tűbe ütköznek. A fiú egyre jobban próbál kiszabadulni de, nem tud. Aki bevonszolta ráteszi a kezeit a vállára, hogy minél jobban lefogja. A tű egyre közelebb és közelebb kerül hozzá majd végül, beleszúrják a karjába, amitől, egy könnycsepp fut végig az arcán. Nem azért mert fájt neki… hanem mert tudta, hogy elvesznek tőle mindent, ami fontos neki…


Nem tehet semmit. Csak tűr, és visszaemlékszik minden boldog percre, amik melegséggel töltötték el szívét. Olyan emberekre, akiket szeret…


Akiktől most búcsút kell vennie.

Blue Midnight 41.rész - ,,Szeretlek", ,,Félek..."



41.rész
„Szeretlek”, „Félek…”








*Abby szemszöge* 


Ma este egy Zenei Fesztivál lesz. Amire a Beast természetesen hivatalos. Én most nem lépek fel velük, hiszen csak egy számot adnak elő így azt mondták most nézzük őket Nicole-al és bulizunk. Nicole-al egy percig sem ellenkeztünk. Újra át akartuk élni azt a percet mikor először álltunk a színpad előtt. Akkor még mi is fan görlök voltunk és most minden más. Alig várom már az estét, hogy újra lássam őket a színpadon. Már csak 2 óra van az indulásig. Ideje lenne nekem is összekapnom magam és valami emberi formát ölteni magamra. Szép loknikba csavartam a hajam, amik szépen egyenletesen simultak a vállamra. Ki sminkeltem magam bár nem igazán rajongok érte, de most kivételt teszek. Felvettem azt a gyönyörű ruhát, amit Nicole választott nekem: 


- Abby készen vagy? Mindjárt indulunk. –Nyitott be Nicole a szobámba. 


- Persze. – Mértem végig magam utoljára a tükörben megbizonyosodva róla, hogy minden rendben van felkaptam a földön lévő cipőmet és a vigyorgó barátnőm felé indultam. – Aszta nagyon szép vagy. – mértem végig tátott szájjal. 


- Köszönöm. Te sem panaszkodhatsz. – Kacsintott rám majd meg fogta kezem és lefelé kezdet húzni. – Gyerünk várnak a többiek. A többiek már készen vártak minket a nappaliban. Mindenki nagyon csinosan volt fel öltözve. Nicole finoman oda lökött Gikwang mellé aki.. fogalmam sincs milyen arckifejezést vágott. Kicsit megijesztett:


- Jól vagy? – pofozgattam finoman. 


- P-pe-persze. - rázta meg a fejét. Hirtelen magához húzott a fülemhez hajolt. 


- Csodaszép vagy. – suttogta. Fülig pirultam fejem szinte már egy ráknak a színére hasonlított. 


- Beszélsz már zöldeket. – Legyintettem egyet a kezemmel. Közben már a többiek elindultak a kocsihoz. Gyorsan követtem a példájukat. A kocsiban a fiúk újra és újra át beszélték a mai napi teendőket. Mindennek tökéletesnek kell lennie. Biztos vagyok benne, hogy tökéltesek, lesznek, mint mindig. Mikor megérkeztünk hatalmas tömeg vett minket körül. Vakuk villantak. Mindenki széles mosolyt erőltetett magára: 


- Álljatok a színpadhoz közel. –Mondta Yoseob mikor beértünk a nagy terembe. 


- Ahha. Oké.. –Mondtuk egyszerre Nicole-al. Teljesen el voltunk ámulva. A z egész terem tele volt híres K-pop-osokkal. Mindenki ott volt, akinek ott kellett lennie. El se akartam hinni, hogy itt lehetek. 


- Ne ennyire feltűnően. –Bökött finoman oldalba Doojoon. 


- Nem tudom, hogy te, hogy reagálnál ennyi hírességre. – Mondta Nicole. 


- Nem így az biztos. De most már menjetek, a színpadhoz hamarosan kezdődik a műsor. – Mondta majd eltűnt mellőlünk a többiekkel együtt. 


- Jobb lesz, ha oda állunk, ha tényleg látni akarjuk őket. – Mondtam. Nicole csak helyeslően bólogatni kezdet. Megindultunk a színpad felé. Elfoglaltuk a számunkra megfelelő helyet és vártunk. A színpadon megjelent egy vicces felkonferáló ide-oda ugrált. Hangosan kiabált a mikrofonba. Nicole-al csak jót mosolyogtunk rajta meg a rossz poénjain, amit minden felkonferálás előtt mondott. Fogalmam sincs, mikor jönnek már a fiúk, de már nagyon várom őket. Eddig az össze produkció nagyon jó volt. Volt pár banda ahol velük együtt hangosan énekeltünk és táncoltunk. Aztán végre a magát vicces gyereknek tartó egyed, aki a színpadon ide-oda pattogott, mint a nikkel bolha felkonferálta a fiúkat. Szívem egyre hevesebben vert. Nicole rászorított e kezemre majd mosolyogva vártam a srácokat. Majd felcsendült az ismerős dallam és fiúk hangja betöltötte az egész termet. Éreztem, hogy Nicole néha-néha rá szorít a kezemre. De egy percre se tudtam le venni a szemem a színpadon táncoló fiúkról, hogy meg tudjam nézni Nicole arcát. Teljesen elvarázsoltak úgy, mint a legelső koncerten. Ezerszer másabb érzés, ha velük táncolni, mintha nézed őket. Újra úgy éreztem magam, mint egy fan görl. De ki élvezem minden percét. Mikor a fiúk végeztek hatalmas tapsvihar tört ki sikítoztak. Fantasztikus volt újra így látni őket.


Még utoljára meghajoltak a közönség felé majd integetve leindultak a színpadról. Még pár produkció volt hátra Nicole-al végig néztük az összeset. Mikor vége lett egy Dj lépett a színpadra ahol már elhelyeztek egy keverő pult szerű dolgot és már neki is állt zenét biztosítani. Gondoltam meg keresem a fiúkat, hogy ne legyek egyedül mivel Nicole eltűnt mellőlem. Biztos ő is a fiúkat keresi. A tömegben kiszúrtam Dongwoon-t át verekedtem magam a tömegen: 


- Nem tudod, hol van Gikwang? 


- Az előbb láttam a színpad környékén láttam a többi banda taggal. –Mondta majd tovább beszélgetett egy lánnyal. 


- Köszi. – Indultam a színpad felé, hogy végre elmondjam mennyire jók voltak. Már alig vártam, hogy lássam Gikwang-ot. Minél közelebb értem a színpadhoz egyre szélesebb vigyor volt az arcomon. Nem akartam hinni a szememnek. Ez csak egy rossz álom és mindjárt felébredek. A mosoly szépen lassan eltűnt az arcomról. Hyuna és Gikwang csókolóznak. Teljesen összetörtem. Csak álltam ott és néztem őket. Könnyeim szépen lassan folytak végig az arcomon. Gikwang finoman ellökte magától majd mondott neki valamit mérgesen és a tömeget kezdte pásztázni. Mintha keresne valakit. Nem akartam, hogy észrevegyen, inkább elmegyek. Letöröltem a könnyeimet és elindultam a kijárat felé. A kijáratnál levettem a magas sarkú cipőmet és félre dobtam. Futni kezdtem valamerre fogalmam sincs hova tartok, de nem érdekel. Egyedül akarok lenni. Újra összetörték a szívem. Futottam olyan gyorsan amilyen gyorsan csak tudtam el akartam tűnni. Megálltam egy pillanatra körül nézni, de a környék nem volt ismerős. Sikeresen eltévedtem. Remek még csak ez hiányzott. Leültem az útpadkára és vártam. Vártam hátha most felébredek és kiderül, hogy egy rossz álom volt. Gikwang mellettem van és engem csókol és nem Hyuna-át. De hamar rá kellett döbbenjek, hogy nem állom volt az egész. Minden valóság csak saját magamnak akarom be mesélni, hogy álom. Bőgtem, mint egy kislány, akitől elvették a szeretett babáját: 


- Abby. – Kiabálta egy ismerős hang a távolból. Felálltam és újra futni kezdem. Nem akarok vele beszélni. – Várj.. Abby nem fuss el. – Hangja kétségbe esett volt. 


- Hagyj békén Gikwang. – Kiállottam hátra. 


- Kérlek hallgass meg. – Fogta meg a kezem így megállásra késztetett. 


- Hagyj BÉKÉN. Érted? Elfogadom, hogy te őt szereted és nem engem. –Suttogtam az utolsó mondatot. Kezemet kirántottam a szorításából, de ő újra megragadta. Fájt kimondani. Nagyon fájt. 


- De Abby én nem szeretem. 


- Akkor miért csókoltad meg? – förmedtem rá. – Láttam, hogy te sem ellenkeztél egy pillanatig sem. –Hangom elcsuklott. 


- Letámadott. Mikor feleszméltem már késő volt. – Hangja szomorú volt. 


- Oké ezt most mond el annak, aki el is hiszi. – Mondtam neki kicsit flegmán. 


- Tudod, hogy te vagy az egyetlen, akit tiszta szívből szeretek. – húzott közel magához és szorosan ölelt. Egy kis ideig küzdöttem, hogy kikerüljek a szorításból aztán hagytam magam. – Szeretlek. –hangja elcsuklott. Fölösleges küzdenem úgy sem fog el engedni. Csak ezt a szót ne. 


- Szép kis hazugság volt minden. – suttogtam. –Most már kérlek, engedj el. Haza akarok menni. – Toltam el magamtól. Karjai finoman lecsúsztak a derekamról meredten bámult maga elé. Meg fordultam és elindultam valamerre fogalmam sincs hova megyek, de el kell mennem innen. Hirtelen eső cseppek hullottak rám. Először csak csöpögött majd szakadni kezdet. Remek ez hiányzott még. Fogalmam sincs, mit gondoljak most „.. tiszta szívemből szeretlek.” , „Szeretlek..






* Nicole szemszöge *


Eltelt a 3 nap. Otthon járkáltam fel s alá, mint egy idióta. Késő délután Abby hazajött, mert többet nem volt rá szükség aznap a próbákon. Nem engedték meg nekünk, hogy bármelyikünk is ott legyen a párbaj helyszínén, ezért csak tv-n keresztül nézhettük. Bekapcsoltam a tv-t ahol még reklám ment. Abby leült mellém én meg idegességemben a lábaimmal doboltam és a számat harapdáltam. 


- Ennyire nem akarsz vissza menni? – kuncogott Abby.


- Ennyire nem akarom, hogy egyedül legyen Yoseob egy olyan helyen ahol a U-kiss-esek is ott vannak. – fordultam felé. Abby csak vállat vont majd néztük tovább a tv-t. A táncpárbajt egy barátságos előre megtervezett kis fellépésnek adták elő, mintha semmi nem múlna rajta. Először Yoseob lépett fel. Minden egyes mozdulatánál kirázott a hideg és csak szorongattam a távirányítót. A tánca végén nagy tapsvihar tört ki. Mikor Eli felment a színpadra, egyből a táncát egy jó kis has mutogatással kezdte. Mérgemben a nappali közepébe vágtam a távirányítót.


- Há’ normális ez?! Hogy néz már ki?! Azt hiszi, hogy ezzel nyerhet?! Szánalmas… - hordtam le a feketeföldig miközben Abby csak jókat nevetett rajtam. A győztes kihirdetését ameddig csak tudták húzták és húzták. Már a hajat téptem annyira ideges voltam. Aztán végre kimondták a győztes nevét, akit egy 3 tagból álló „zsűri” választott ki…


* Nyerni fogsz…* *… ugye?* hangzott a fejemben. Eli és Yoseob a színpadon álltak egymás mellett. Eli az eget kémlelte maga biztosan míg Yoseob a fejét lehajtva levegő után kapkodott. Csak egyre előrébb és előrébb hajoltam a kanapén, hogy jobban halljam majd a győztes nevét. Annyira izgultam, hogy levegőt is alig kaptam. Becsuktam a szemem és reménykedtem…


Egy név…. Majd hangos tapsvihar… 


Yoseob.


Kinyitottam a szemem és annyira előre dőltem már a kanapén, hogy már szinte álltam így leestem róla. Feltápászkodtam és ugrálni kezdtem. Örömkönnyek jelentek meg a szemeimben. Eli fel volt háborodva, Yoseob meg megkönnyebbülve mélyeket lélegzett. Abby nyakába ugrottam és pattogtam tovább, mint aki legalább 20 energia italt ivott. Alig vártam, hogy találkozzak Yoseob-al, hogy megölelhessem. Egész éjjel fent voltam és a kanapén ülve, zenét hallgatva vártam, hogy majd belép az ajtón, akár késő este, éjfél vagy akár hajnalba. Aztán Hajnali 2-kor az ajtó nyikorgására kaptam fel a fejem. Felültem majd figyeltem, hogy kilép be az ajtón. A Beast tagjai voltak azok hulla fáradtan. Felém fordultak majd félve a választól megkérdezték.


- Ki nyert? – nyögte ki Doojoon.


- Yoseob. – vigyorogtam. A többiek megkönnyebbülve felvánszorogtak a lépcsőn majd félúton Dongwoon visszakiáltott nekem.


- Itthon van már? 


- Nem… - hajtottam le a fejem. – Azt hittem majd veletek jön haza. – gondolkodtam el.


- Hát mi nem találkoztunk vele. Reggelre biztos haza talál valahogy. – vont vállat Dongwoon majd tovább ment.


Visszadőltem a kanapéra és a plafont bámultam. Hol lehet most? Miért nem jött haza? Mi van, ha reggelre sem fog haza jönni?


Félek…

Blue Midnight 40.rész - ,,Nyerni fogsz...(ugye?)"



40.rész
„Nyerni fogsz…(ugye?)”







Másnap ugyanúgy rémültem ébredtem. Levegő után kapkodtam egy borzalmas rémálom után. Pár napja újra dolgozni kezdtem, és közöltem a U-kiss-esekkel, hogy nem megyek vissza. Egyáltalán nem lepődtek meg, hiszen ezért hoztak vissza. Tudták, hogy csakis valamelyik Beast tag lehet az apa, és előbb utóbb bugyis visszajönnék, és egy idő után már dolgozni se tudtam volna…


Aznap este koncertje volt a Beast-nek. Rég nem mentem már velük koncertre ezért most aktuálisnak találtam, hogy megnézzem őket a színpadon. Pont olyan fantasztikusak voltak, mint ahogy azt elvártam. A sok próba meglátszott, mint a táncukon, mint a hangjukon. De ők még mindig nem voltak megelégedve magukkal. A maximumot akarják kihozni magukból és az első helyre pályáznak. A koncert után a színfalak mögött, miközben Dongwoon ruháját igazgattam és ötleteltem, hogy következőnek mit lehetne kitalálni. Egy ismerős hang csapta meg a fülem. Hátra fordultam a többiekhez, akik a U-kiss-esekkel beszélgettek. Nem szóltam semmit csak közelebb mentem és figyeltem. 


- Yoseob-bal szeretnénk beszélni. – jelentette ki Eli. 


- Hallgatlak. – válaszolt Yoseob.


- Egy tánc párbajra akarunk kihívni. Vagy Beast a U-kiss ellen vagy egy az egy ellen. Te és én..


- Hagyj már a hülyeségeiddel.. – röhögte el magát Yoseob, majd mikor meg akart fordulni, hogy odajöjjön hozzám Eli megragadt a karját, mire Yoseob megállt.


- Ha nem vállalod, Nicole visszajön hozzánk. – mondta higgadtan Eli.


- Francokat… - mondtam, kicsit.. Kicsit, nagyon hangosabban, mint akartam. Yoseob visszafordult Eli-hez, ő meg elégedetten összekulcsolta maga előtt a karjait. 


- Ha nyersz, marad, ha vesztesz, vagy nem vállalod, elintézem, hogy kötelezően visszajöjjön hozzánk. – mosolygott.


- Mikor? – vágta rá Yoseob.


- 3 nap múlva este 9-kor. Élő adásban, már mindent megszerveztem.


- Honnan tudtad, hogy menni fog? – kérdezte Dongwoon miközben próbálta nem kimutatni, hogy milyen dühös. Eli lehajtotta a fejét majd széles vigyor ült ki az arcára.


- Bárkit rá tudsz venni bármire… - majd felemelte a fejét és rám nézett. – ha tudod a gyenge pontját. – majd elégedetten sarkon fordult és a többi taggal pacsizkodva odébb állt. Leblokkoltam. Mi az hogy „gyenge pontja”? … Lehet, hogy nem kéne itt lennem..?


- Most akkor elmegyünk?- kérdezte izgatottan Doojoon.


- Nem, csak én megyek. – válaszolt komolyan Yoseob.


- Miért is? – állt közelebb hozzá Junhyung. Látszott rajtuk, hogy még mindig nem nagyon békültek ki egymással…


- Mert próba lesz. Egy próbát kibírtok nélkülem, viszont így is egy hetet lazsáltunk. Be kell hoznunk a lemaradást. Csak én megyek. – nézett kissé agresszívan Junhyung szemeibe, aki erre nem tudott mit reagálni.


- Számítunk rád.. – mondta Gikwang. 


- Számít a halál! – kiáltottam el magam. Odamentem Yoseob-hoz elé álltam majd az ujjam bökdösni kezdtem. – Nem. Mész. Sehova! Értem?! Nehogy már belemenj egy ilyen kis hülyeségbe! Csak szórakoznak!


- Hülyeség? – gondolkodott el Yoseob majd megfogta a csuklom, hogy ne bökdössem tovább. – Ez számukra nem más, mint bosszú.


Meghökkentem a „bosszú” szó hallatán. Lassan kivettem a kezem Yoseob kezéből, majd lehajtottam a fejem.


- Hülye lennék még egyszer hagyni, hogy elvegyenek tőlem.


- Tőlünk. – javította ki Junhyung. Ahogy ezt kimondta éreztem, hogy nem kellett volna. Minden ilyen pillanatba attól féltem, hogy egymásnak esnek. Gyorsan megöleltem Yoseob-ot majd becsuktam a szemem.


- Nyerni fogsz… - jelentettem ki határozottan, de egy kis hang elbizonytalanodva megszólalt bennem: ,,…ugye?”