Blue Midnight 32.rész - Soha többé...

32.rész

Soha többé…

* Abby szemszöge *

Mikor haza értünk mit sem törődve semmivel és senkivel felrohantam szobámba bevágtam magam után az ajtót neki dőltem majd lecsúsztam és földre ültem. Tuti, hogy Yoseob keze van az egészben és már csak az én bosszantásomra adta át a helyemet Hyuna-nak . De egy percig sem fogom ki mutatni, hogy ez nekem mennyire rossz. Inkább beton arccal tűröm az egészet. Valaki halkan kopogott az ajtómon mire arrébb ültem: 

-Gyere be. –Mondtam halkan. Belépett az ajtón majd megállt előttem kezét nyújtotta felém, hogy felállítson a földről. Nem akartam vele egy percig sem ellenkezni a kezei között akartam lenni szorosan magamhoz ölelve. Megfogtam kezét majd felhúzott és avval a lendülettel szorosan magához ölelt. 

- Yoseob ötlete volt, hogy Hyuna lépjen a helyemre igaz? – kérdeztem suttogva. 

- Igen. – Sóhajtott fel. – Nem tudunk szembe szállni vele. Mindenki téged akart vissza, de ő csak magára gondolt. –Hangja szomorú volt. – Azt akarom, hogy újra velünk táncolj. Mindenkinél jobb vagy. Legalább Hyuna is elmenne. –Hangja picit dühös volt. De valahogy megnyugodtam, hogy mellettem állnak. De ők sem tehetnek semmit és én sem. 

- Nem vagyok olyan jó. – Néztem fel rá mosolyogva. 

- Dehogy nem. – Mondtam majd megcsókolt. Egy pillanatra elszállt minden gond és csak ketten voltunk. 

- Szeretlek. – suttogtam. Nem akartam semmi másra gondolni csak is azokra, pillanatokra mit ketten töltünk, és csak mi vagyunk. 

- Mindennél jobban. – Mosolygott rám majd csókja újra számon égett. Gyengéden csókolt. Elengedett át vettem a pizsamámat a fürdőben addig ő kint várt engem. Bebújtam az ágyamba, majd nyomott, egy csókot a számra. Nem akartam, hogy elmenjen, azt szeretem volna, ha itt marad velem és hozzám bújuk velem alszik: 

- Kérlek, maradj itt velem. – Néztem utána. Már majdnem az ajtónál volt. Oldalasan hátra nézet egy mosoly húzódott az arcára majd újra az ajtóhoz ment. Csalódottan tettem le fejem a párnára. A szobában hirtelen sötét lett és éreztem, ahogy a mellettem lévő hely besüpped. Szorosan magához húzott. Boldogan lehunytam szemem és adtam át magam az ölelésének….

* Nicole szemszöge *

Miután végeztem a zuhanyzással magamra tekertem a törülközőmet, majd végig mentem a folyóson. Lentről felhallatszott a többiek beszélgetése. Miközben zuhanyoztam hazajöttek. Lassan benyitottam a szobámba. A földet nézve elmélyülve a gondolataimban csak, mikor a szobám közepénél jártam emeltem fel a fejem és láttam, hogy nem vagyok egyedül. Ledermedtem, a szívem egyre hevesebben vert. Még levegőt is elfelejtettem venni annyira féltem. 

Yoseob az ágyam szélén ült lehajtott fejjel. Kezében egy lapot tartott. Gyorsan ránéztem az éjjeliszekrényemre. A kép nem volt ott… Akkor az ott a kezében…?

Ő csak a földet nézte én meg őt, lefagyva. 

- Ki tud róla? – szólalt meg végül kissé dühösen.

- Ne aggódj nem aka-

- Ki tud róla?! – nézett rám miközben kiabált.

- Tiffany, Dongwoon és Junhyung. – mondtam ki félve az utolsó nevet. – Dongwoon tudott róla legelőször és ő mondta el Tiffany-nak. – magyarázkodtam. 

- És Junhyung-nak miért mondtad el?! – kiabált. Szemeiben szinte láttam a tüzet, ami lángolt benne a dühtől.

- Mert lehet, hogy én vagyok a gyerek apja. – Szólalt meg Junhyung az ajtómban állva. Lassan beljebb jött majd Yoseob-ra nézett. Felé fordultam, majd vissza Yoseob-ra aki csak mérges mégis lepett szemekkel nézett rám. 

- Ne aggódj, nem csalt meg. - Mondta Junhyung halál nyugodtan miközben zsebre vágta a kezét. – Az után történt, hogy szakítottál vele. – mosolygott Yoseob felé gonoszan. 

- Szemét! – mondta Yoseob majd dühösen felállt az ágyról. 

- Mondod ezt te, aki csak úgy eldobta! – kezdett felháborodni Junhyung. 

Abby rontott be a szobámba, mögötte a többi Beast-essel.

- Mi folyik itt? – nézett ránk ijedten. Biztos, hogy már aludt, de mi felébresztettük a kiabálásunkkal. Csak néztem Abby-t aki választ várva nézett vissza rám. Egy csattanásra kaptam el a fejem. Mire odanéztem már csak annyit láttam, hogy Junhyung a földön van Yoseob pedig elégedetten ökölbe szorított kézzel áll mellette. Mindenki megijedt, de senki, sem mert tenni semmit. Junhyung megtörölte a száját majd hirtelen felállt és hátrébb lökte Yoseob-ot. Nem bírtam tovább… odaszaladtam, és Yoseob elé álltam, miközben hátamat nekidöntöttem, kezemet pedig az arcom elé emeltem. Vártam, hogy mikor érzem a fájdalmat, amit Yoseob-nak szánt, de nem történt semmi. Lassan kinyitottam a szemem és levegő után kapkodtam. Junhyung lassan letetette a kezét majd dühösen nézett rám.

- Kérlek, ne bántsd őt… - könyörögtem összetett kézzel. Miközben a földet néztem apró pöttyöket láttam megjelenni a padlón. Az arcomhoz kaptam, ami könnyektől volt nedves. Már megint sírok…

- Ch… - mondta flegmán Junhyung, majd megfordult és mindenkit arrébb lökve kiivarzott. 

- Nicole mondd már meg mi történt! – könyörgött Abby, miközben Gi kezét szorongatta.

Csak levegő után kapkodtam majd kinyitottam a szám, de nem jött ki rajta hang. Lehajtottam a fejem és sírtam tovább. Aztán valaki, rátette a kezét a vállamra. Tudtam, hogy Yoseob az.. de nem érdekelt. 

- Abby. – szólt oda Yoseob Abby-nek. – Nicole terhes. – mondta szomorúan és kétségbeesetten. Talán, jobb is hogy nem láttam akkor Abby megvető arcát…

- M-mi? – dadogta. – Nekem miért nem mondtad el?! – kiabálta.

Nem válaszoltam. Nem volt mit. Egy darabig várt a válaszomra, majd kiviharzott a szobámból. Hallottam, ahogy Gikwang utána kiállt majd követi őt. Aztán Yoseob óvatosan megölelt. 

- Magunkra hagynátok? – szólt oda félénken Yoseob a többieknek. Az ajtó óvatosan becsukódott és sötét lett a szobában. Csak ablakon keresztül szűrődött be némi fény.

- Ne sírj… - kérlelt Yoseob miközben a fejemet simogatta.

- Ne aggódj, nem fogom megtartani. – mondtam a könnyeimmel küszködve.

- M-miért? – válaszolt lepetten.

Felkaptam a fejem és értetlenül néztem rá. Nem tudom mikor láttam utoljára azokat a szelíd boci szemeket, de így, hogy újra láthattam őket a szívem megtelt melegséggel. 

- Szüld meg. És leszek az apja akár az enyém, akár nem. – mondta bíztatóan.

- Mi? – pislogtam. – Nem, nem nem. – ráztam a fejem majd ellökve magam tőle újra ránéztem. – Nem hagyhatod ott a Beast-et!

- Nem is fogom! – nézett rám lepetten. – Egyszerre leszek a Beast tagja, és apa. – mosolyodott el. 

Nem értettem mi történik. 

- Mi?! Nem! Várj! – hadartam.- Miért akarnál a gyerek apja lenni?! Azt mondtad nem szeretsz, és hogy csak szórakoztál velem! Most akkor mi van?! – hadonásztam a kezeimmel miközben már azt sem értettem mit beszélek. – Most is szórakozni akarsz?! Hazudtál nekem kitudja hányszor! Ráveszel, hogy megszüljem a gyereket, aztán meg nevelhetem, egyedül mert te rá sem fogsz nézni?! Mégis mi- 

Akadtam el, mikor megcsókolt. Ajka elvált az enyémtől majd homlokát az enyémhez tette. 

- Pontosan, hazudtam neked. De nem akkor, amikor azt mondtam, „szeretlek”, hanem mikor azt „hogy már nem” … - mondta búsan, majd becsukta a szemét. Egy könnycsepp folyt végig az arcán. Kérdezhettem volna, hogy miért.. mégis miért hitette el velem és mindenki mással, hogy csak szórakozott velem, amikor nem így van. De nem érdekelt. Örültem, hogy visszakaptam, őt és hogy újra a karjai közt lehettem. Nem gondoltam semmire, csak a pólójába kapaszkodtam és nem akartam elengedni, történjen bármi. Soha többé…