2012. szeptember 24., hétfő

Blue Midnight 36.rész - Mikor az álom véget ér



36.rész
Mikor az álom véget ér






Abby-vel minden olyat lett, mint régen volt. Ennek nagyon örültem. Viszont volt valami, ami még melegséggel töltötte el a lelkem. Ez nem volt más, mint Yoseob amikor kitalálta, hogy rendezzük be az egyik szobát gyerekszobának, és találjunk ki neveket. Álltunk az üres szobába és sorra mondtuk az ötleteket, hogy mit hova kéne tenni. Sokszor eszembe jutott az is, hogy majd csináltassunk-e DNS vizsgálatot… Nagyon kíváncsi voltam arra, hogy ki az apa, de féltem, hogy Yoseob nem igazán. Nagyon kockázatos volt a dolog. Ha kiderül, hogy ő az apa, akkor nagy az öröm, de ha kiderül, hogy Junhyung akkor lehet, hogy nem dől össze minden, de senki sem lenne boldog. Valami azt súgja élnem, kéne a tudatlanság áldásával…


Yoseob sokszor úgy viselkedett, mint egy kisfiú. Vigyorgott hülyéskedett, viccelődött, mint régen. El sem tudom képzelni, hogy milyen lesz apaként. Remélem akkor sem fog elveszni ez a bolond oldala. A komoly Yoseob-ot is nagyon szeretem, de a kisfiú Yoseob-ot egy férfi testében valamiért jobban szeretem. Jól érzem magam mellette. Csak sorolta és sorolta a lány és fiú neveket. Egyik idétlenebb volt, mint a másik. Nagyon beleélte magát az egészbe, és látva őt én is. Rózsaszínbe láttam mindent…






Egyik nap a nappaliba ültem és a telefonommal babráltam, mikor Yoseob leült mellém és átölelt.


- Mikor beszélsz Tiffany-val?


- Nem tudom.. – tettem le a telefont magam mellé.


- Meddig akarod még húzni a dolgot? Vagy arra vársz, hogy történjen valami? – nézett rám kissé aggódóan. A szemébe néztem majd a vállára tettem a fejem.


- Túl makacs vagyok ahhoz, hogy én menjek oda hozzá… Ha nagyon önző akarok, lenni akkor mondhatnám, hogy neki kéne jönnie, hiszen ő jött össze GD-vel… viszont én meg nem álltam ki mellette és csak veszekedtem vele, amikor ő végig támogatott mikor szükségem volt rá. 


- Tudod, te hogy mit kell tenned, csak egyszerűen nem akarod megtenni. – mosolyodott el.


- Kuss. – néztem fel rá komolyan. Elröhögte magát majd fejét a fejemre hajtotta és megfogta a kezem. Elgondolkoztam. Kettőnkről, arról, hogy mi volt mielőtt szerelmet vallotta volna, azok a percek, amiket boldogan töltöttünk együtt, majd az amikor azt hittem mindennek vége és, hogy megint naiv voltam. De újra itt vagyok, újra a kezét foghatom. De azonban valami más, mint azelőtt volt. Hiszen, gyereket várok, akit ő fog neveli akár ő az apja akár nem. Mielőtt helyre jött volna köztünk minden olyan volt számomra az a gyerek, mint egy átok, ami tönkreteszi az életem, de most már, mint egy ajándék, amit tőle kaptam, és egy életre szól. 


- Mikor kell visszamenned a kórházba kontrollra?


- Jövő héten, csütörtökön. 


- Veled menjek?


- Nem, nem kell. Inkább egyedül megyek. 


- Ahogy akarod. – mondta, majd elengedte a kezem, és óvatosan rátette a kezét a hasamra. Felemeltem a fejem és ránéztem. Lágyan mosolygott miközben a hasamat nézte.


- El sem hiszem, hogy apa leszek. – azt hittem elsírom magam, attól a mosolytól, ami az arcán ült. Mi lehetne ennél is jobb? Szeretem őt, ő is szeret engem, és még gyerekünk is lesz. Az egész olyan, mint egy álom, és ha az, én nem akarok felébredni.


- Na de megyek, beszélek Tiffany-val. – vettem le a kezét a hasamról, majd nyomtam egy puszit az arcára és felmentem a lépcsőn. Megálltam Tiffany ajtaja elött, vettem egy mély levegőt majd kopogni kezdtem. Nem sokkal később lassan kinyílt az ajtó.


- Beszélhetnénk?


- Gyere. – vágta rá egyből. 


Bementem majd leültem az ágyára ő meg mellém.


- Amúgy nyugi, nem kerül nyilvánosságra a kép. – mondta egyhangúan.


- M-milyen kép? – csodálkoztam.


- Nem mondta el neked? – nézett rám lepetten.


- Nem hiszem. – ráztam meg a fejem.


- Jó mindegy, csak mondd meg Yoseob-nak ő érteni fogja. 


- R-rendben. –néztem rá csodálkozva.


- N-ne haragudj, amiért nem álltam ki melletted én csak-


- Én is ugyanúgy hibás vagyok. Végül is én sem álltam ki melletted amikor GD-vel beszéltél. Felejtsük el az egészet oké? Csak annyit kérek, hogy fogadjátok el a helyzetet…


- Igyekszünk. – mosolyogtam rá. 


- Rendben. – mosolygott vissza rám majd megölelt. 


Előbb kellett volna rávennem magam erre a beszélgetésre. De hoztam a formám és ameddig csak lehet húztam a dolgokat, és vártam a csodára, hogy úgy történjen valami, hogy én nem teszek semmit…






- Jövőhét csütörtök-


Nagyon izgultam a kontroll miatt. Nem tudom miért. Rossz előérzetem volt, és valami azt súgta, hogy nincs minden rendben. 1 órás várakozás után végre sorra kerültem. A vizsgálat után az orvos bús arccal elém állt és közölte. Nagyon alacsony volt a HCG-m.


Elvetéltem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése