Blue Midnight 50.rész - A díva, 18.éjszaka

50.rész

A díva, 18.éjszaka

*Abby szemszöge* 

Egy újabb nap és egy újabb egész napos tánc próba. Ez már teljesen megszokott. Ma laza nap lesz. Nem lesz ma olyan nagy hajtás, mint szokott. Gikwang magyarázott nekem ma valamiről, hogy valaki jön be hozzánk vagy is Hyunseung-hoz. De nem mondta meg, mert gondolom fél, hogy mit fogok reagálni. Vagy csak húzza az agyam. Egyszerűen nem hagy nyugodni, hogy ki fog jönni. Akkor is ki húzom belőle. Gondoltam kicsit bemelegítés után akcióba lendülök, és ha egész nap a nyakán kell, lógjak, de ki fogom deríteni. Oda settenkedtem mellé és leültem a mellette lévő székre. Egy pillanatra rám nézett majd folytatta a telefonja nyomkodását. Közelebb hajoltam hozzá és kutya szemekkel néztem rá. Rém nézett egy pillanatra majd felnevetett és újra a telefonját kezdte babrálni. Még közelebb hajoltam hozzá és újra próbálkoztam: 

- Felejtsd el. – Mondta halál komoly arccal. Hát így állunk. Még közelebb hajoltam hozzá arcom csak pár centire volt az övétől. Fogta magát és át ült a mellette lévő székre én pedig követtem. 

- Naaaa. –rebegtettem szempilláimat. 

- Nem. – Mondta unottan. 

- Mi folyik itt gyerekek? – Jött oda hozzánk Dongwoon. 

- Kérlek, ne zavarj, a hadi tervemet próbálnám végre hajtani. – Mondtam neki komolyan miközben felnéztem rá aztán újra Gikwang-ra aki kikerekedet szemekkel bámult rám. – Ne nézz, így inkább nyögd már ki, hogy ki az. – Mondtam neki még mindig halál komoly arccal. De ő csak lazán ki nevetett majd felállt és sétálgatni kezdett, de a vigyort a képéről még mindig nem tűnt el. Hát jó, ha így álunk. Akkor más eszközökhöz kell folyamodnom. Felálltam és követni kezdtem minden lépését. 

- Ezt most komoly? – Fordult felém. Gonosz mosollyal az arcomon heves bólogatásba kezdtem. Felsóhajtót. – Na, jó elmondom, de akkor ez fejezd be mert az agyamra mész. – Mondta szem forgatva. 

- Lő és be talál. Na, mond. – Ugráltam oda hozzá ujjongva. Szólásra nyitotta a száját mikor felkapta a fejét és az ajtó felé bámult kikerekedett szemekkel azt hiszem, az ajtó felé nézett nem vagyok benne biztos. Majd hallotta, hogy az ajtó nyitódik, az előttem, álló Gikwang megfeszült. Nem értettem mi történik majd szépen lassan meg fordultam. Köpni, nyelni nem tudtam. Azt hiszem, káprázik a szemem. Párszor pislogtam egy párat hátha tényleg csak káprázik a szemem: 

- Heloo fiúcskák. – Mondta Hyuna nyávogva közben haját babrálta. Hát mi vagy te macska? Azonnal rá döbbentem, hogy nem beképzeltem a dolgot. Mit keres ezt itt? Rá néztem Gikwang-ra aki azt sem tudta hirtelen hova forduljon annyira szégyellte magát. Biztos rá jött jobb lett volna, ha elmondja és én, akkor eltűnök, innen csak ne kelljen evvel a nyávogó nőszeméllyel egy légtérben lennem. 

- Szólhattál volna, hogy lesz egy nyávogó kis cicánk.. – Suttogtam oda neki. Közben figyeltem Hyuna-t aki éppen Hyunseung-hoz ment oda köszöni. 

- Sajnálom. De ne csinálj semmi hülyeséget. – Hajolt oda hozzám. 

- Én ugyan nem, úgy ismersz? – Néztem rá kérdően, kezeimet a mellkasomhoz emeltem. Nem szólt semmit, tudta. Közben Hyuna mindenkihez oda ment köszöni. Arcomon leolvasható volt, hogy legszívesebben megtépném, de nem tehetem meg. Nem volt vele bajom még rá nem mászott Gikwang-ra mondjuk az előtt sem kedveltem, de most már aztán főképp nem. Már mindenkit körbe csókolt, majdnem mindenkit. Körbe nézett majd mikor kiszúrta Gikwang-ot hatalmas mosollyal a csinos kis pofiján elindult felé. Rá se mertem nézni Giwang-ra inkább szemmel tartom a kis cicust. Azon gondolkodtam, hogy tudja valaki így rázni magát mások előtt. Komolyan mondom, előbb utóbb pofára esik. De akkor körbe röhögöm. 

- Hello Gikwang. – Mondta neki kacéran közben a mutató ujját végig húzta a mellkasán. Én csak karba fontam kezem és figyeltem. Egy szót nem szóltam, de a gondolatban már többször megfojtogattam. 

- Hát te meg ki vagy? – Kérdezte flegmán. Fintorogva végig mért. Elégedetten rám nézett, mintha ő lenne a királynő és minden szaváért meg kéne tapsolni. Istenem ugye csak viccel velem? Kezd ki hozni a sodromból. 

- Ki vagyok én? – Tettem fel a kérdést röhögve. – Abby Brown vagyok örvendek. Te személyedben ki tisztelhetek? – Nyújtottam a kezem felé. – Jah várj, tudom, ki vagy. – Nyújtotta volna a kezét felém, de én elhúztam. - Hyuna. – Mondtam egyhangúan. 

- Hát ezt honnan szedtétek össze? – Kérdezte a körülöttünk álló fiúkat. Észre sem vettem, hogy mindenki körbe áll minket. Csak most kezd bennem tudatosodni, hogy mit is kérdezett a többiektől. Közben hátat fordított nekem. Dongwoon látta rajtam, hogy kezdek bepipulni így kezével mutogatta, hogy próbáljak megnyugodni. Hogy próbáljak le nyugodni? Hogy?

- khmmm.. – kocogtattam meg a vállát a mutató ujjammal. Csak meg vonta a vállát és folytatta a nyávogását Doojoon-nak akin láttam, hogy nem örül annak, hogy köztünk kezd ki alakulni egy kis balhé. Próbált ő is jelezni, de én egy percig sem foglalkoztam vele. – Mondom KHHHMM..- kocogtattam meg a vállát újra, de most egy kicsit erősebben. 

- Mi van már? – Förmedt rám. 

- Drágaságom most állítsd magad alapjáratba. Te nem beszélhetsz így rólam, mert te vagy a nagy istennő Hyuna. – Mutogattam az újammal az arca előtt pár centivel. – Nem vagy te díva. Az az én reszortom. – Kacsintottam rá. – Majd szólok, ha te is el érted azt a szintet. – Mondtam flegmán. 

- Abby most hagyd abba. –Förmedt rám Doojoon.

- Kuss, van. 

- Hagyd abba Abby. – Szólt rám Hyunseung.

- Esetleg te nem akarsz valamit hozzá fűzni Gikwang? – Néztem rá. Kezeit maga elé helyezve hátrált közben lehajtotta a fejét. Gondolom ki akarta maradni a dologból. 

- Inkább te fogd vissza magad. Nézz már magadra, hogy nézel ki? – Mondta elégedetten. 

- Gratulálok. – tapsoltam meg röhögve. – Ennyi telik csak a nagy Hyuna-tól? 

- Abby kérlek, hagyd az egészet nem éri meg. – Jött oda mellém Dongwoon. 

- Ne kezd te is. – Mondtam neki. Majd eltűnt mellőlem és ajtócsapást halottam. Gondolom már nem bírta tovább. Gondolom belőlem lett elege, hiszen csak nekem akart jót. 

- Szerintem rúgjátok ki. Nem ide való. –Mondta flegmán. Már indulni készültem felé, hogy végre megfojtsam, de Doojoon és Hyunseung elém álltak. Mérgesen néztek le rám. 

- Elég volt. Azonnal menj el innen. – Mondta komolyan Hyunseung közben az ajtó felé mutatott.. 

- Nem kell kétszer mondani. Csak fogjátok alapjáratra barátnőcskéteket. – Mértem végig fintorogva. – De amúgy sem én kezdtem. – Indultam meg cuccaim fel. Összeszedtem a cuccaimat majd az ajtó felé indultam. Még utoljára meg fordultam. – Ha még egyszer belém köt ok nélkül nem állok jót magamért. Remélem érhető voltam. Ja és Hyunseung beszélgess el vele. Én békén hagyom, ha ő is. –Kacsintottam rá majd a kilincsre tettem a kezem. – További jó seggnyalást. Puszi Pá. – Léptem ki az ajtón és amilyen erővel tudtam bevágtam magam után. Elindultam haza és már alig vártam, hogy Nicole-nak elmeséljem. Tuti nem lesz oda meg vissza…

* Nicole szemszöge *

- 18. éjszaka – 

Az ajtó mellett álltam, hátamat a falnak döntve. Meg voltam rémülve, nem tudtam mihez kezdjek. Odarohantam hozzá letérdeltem elé és felemeltem a fejét. Olyan volt, mint aki már nem is él. Oldalra simítottam a haját, ami az arcába lógott majd a kezemet az arcára tettem. Szemeim már könnyesek voltak, de arcomon még egy könnycsepp se folyt végig. Lassan kinyitotta a szemét majd rám nézett. Halkan kimondta a nevem, mire én felálltam és az arcához hajoltam. Megcsókoltam, miközben a könnyek végig folytak az arcomon. A szemébe néztem, majd gyorsan megkerültem őt. Próbáltam eloldozni a köteleket, amikkel meg volt kötve a keze, de nem tudtam. Szükségem volt valamire, amivel elvághatom. Idegesen forgolódtam az üres szobába, hátha meglátok valamit, ami segíthet, de nem így történt. Az ajtó felé indultam. Ha ki akarom szabadítani, keresnem kell valamit, amivel elvághatom a kötelet. 

- Ne menj! – kiáltott utánam. Eddig alig volt ereje beszélni, de ezt a két szót mégis olyan erőteljesen mondta ki mintha semmi baja nem lenne. Nem álltam meg, csak mentem tovább. Rátettem a kezem a kilincsre. Arra számítottam, hogy az ajtó zárva lesz, mint múltkor, de tévedtem. Nem gondolkodtam. Kimentem majd visszacsuktam az ajtót. Rögtön előttem egy lépcső volt, ami lefelé vezetett ballra meg még egy ajtó. Nagy léptekkel odamentem az ajtóhoz, majd benyitottam. Egy olyasmi szoba volt, mint a másik, csak közel sem volt annyira üres. Szekrények, ágy, asztal és dobozok porosodtak. Minden szekrényt kinyitottam, és sietve keresgéltem össze vissza dobálva mindent. Egy kést kerestem vagy bármi mást, amivel el tudnám vágni a kötelet. A szoba végébe volt egy asztal egy hatalmas tükörrel. Előtte fésű, kis szobrocskák és egyéb kis apróságok. Sietve végig néztem az asztalon, A szemem megakadt egy ollón. Gondolkodás nélkül elvettem majd rohantam ki vele a szobából. Becsuktam az ajtót majd tettem pár lépést a másik szobáig. Gyorsan benyitottam de, utána rögtön megálltam az ajtóba. Az a férfi volt a szobába, megint egy tűvel a kezében. Mikor benyitottam óvatosan megfordult. Elöntött a félelem, vajon lát engem? Eddig sose látott. Csak álltunk mind a ketten. Megint azt az idióta fekete kalapot viselte, ami eltakarta a szemeit. Amióta megfordult mereven áll ott és engem néz. Biztos voltam benne. 

- Fuss! – kiáltotta a fiú, mire a férfi nagy léptekkel elindult felém. Megfordultam és rohanni kezdtem le a lépcsőn. Mikor leértem azt sem tudtam merre megyek csak mentem. Kirohantam a házból. Egy gyönyörű kertben találtam magam. Elkezdtem a ház körül futni, mikor megláttam egy nyitott ablakot. Mire bemásztam rajta mindenhol lehorzsoltam magam, de nem érdekelt. A nappaliba másztam be. Csak futottam összevissza mikor megláttam a lépcsőt. Gyorsan felrohantam rajta majd kinyitottam a szoba ajtaját és neki álltam az ollóval a köteleket elvágni. Oldalra fordította a fejét és nézte mit csinálok. Kapkodtam, mert féltem. Tudtam, hogy nincs sok időm. Aztán a kötél végre elszakadt. Elé siettem és megfogtam a kezét, hogy segítsek neki felállni. Miközben próbált felállni, hirtelen elsötétült minden. A torkom összeszorult alig kaptam levegőt. Lassan elengedtem a kezét és a földre zuhantam. Vért láttam folyni a padlón a parketta réseiben. Elfordítottam a fejem, és a férfit láttam, egy késsel a kezében, mely piros színben pompázott a vértől. Akkor értettem meg. Hallottam, ahogy a nevem kiáltja egy ismerős hang. Fölém hajolt majd szorosan magához ölelt. Belekapaszkodtam a pólójába, miközben kezdett minden elhomályosodni. Utoljára az ajkait éreztem a számon, és azt, ahogy az arcomra hullnak a könnycseppjei végig futva az arcomon. 

Kinyitottam a szemem és a plafont bámultam rémültem. A szívem hevesen dobogott én meg alig kaptam levegőt. Gyorsan felültem majd a fejemhez kaptam. Arcom könnyes volt. Átöleltem a mellettem fekvő Rex-et és próbáltam megnyugodni.