2012. október 11., csütörtök

Blue Midnight 53.rész - A pokol lángjai


53.rész
A pokol lángjai



Amióta Yoseob visszajött minden próbára elmentem, hogy figyeljem őket. Nem mindig maradtam végig, de próbáltam minél többe ott lenni. Féltem, hogy nem fognak a fiúk jól kijönni egymással és, hogy pluszba még Hyuna is felbukkan. Pár napig mindenki tűrt és tűrt. Nem balhéztak, elfojtották haragjukat és próbáltak normálisan viselkedni még akkor is amikor Yoseob szinte mindent elrontott a koreográfiában. De aztán egyik nap betelt a pohár…
A terem szélén járkáltam ide-oda közben a fiúkat néztem, ahogy táncoltak. Yoseob-nak nem mentek a legjobban a táncok. Nem tette oda magát semmi lelkesedés nem volt benne, mint régen. Mikor vége lett a számnak leült a földre és nem volt hajlandó felkelni onnan. A többiek kezdek idegesek, lenni mikor nem volt hajlandó folytatni a próbát azért odasiettem mellé és a kezemet nyújtottam felé.
-  Na, még egyszer próbáld, el utána pihenhetsz. – győzködtem. Lassan felnézett rám majd anélkül, hogy megfogta volna a kezem felállt. Sóhajtottam egyet majd leültem az egyik székre. Elkezdődött a tánc. A felénél Yoseob rossz irányba indult, így neki ment Junhyung-nak. A zene megint megállt. Junhyung már nagyon dühös volt de próbált uralkodni magán.
- Nem tudnál kicsit odafigyelni? – szólta le Junhyung.
- Vegyél vissza magadból. – szólt vissza nyugodtan Yoseob. Mindenki köréjük gyűlt.
- És ha nem akkor mi lesz? Megint lelépsz? – mondta flegmán Junhyung majd hátrébb lökte Yoseob-ot. Odasiettem és Yoseob mellé álltam.
- Verekedni akarsz? – szólt vissza Yoseob.
- Hé, nyugi. – rángattam Yoseob pólóját és néztem rá, de ő nem nézett felém.
- Gyere! – tárta szét a karjait Junhyung.
- Csinálj valamit. – mondta Abby Gi-nek, mire Gi csak bólintott egyet és elindult a fiúk felé.
- Maradj ott! – kiáltott rá Junhyung, mire Gi megállt. – Ebből most maradj ki!
- Ennek semmi értelme! – szólt vissza Gi.
- Itt már rég nincs semminek sem értelme… - válaszolt Junhyung.
- Junhyung hagyd abba. – kérleltem.
- Mit tökölsz?! – kiáltott rá Yoseob.
- Idióta! – fordultam majd és kiáltottam rá mérgemben. Aztán felém jött, kikerült és ment tovább. Junhyung is elindult. Yoseob után siettem. Az idő lelassult. Minden egyes pillanatára emlékszem. Azt hittem sosem érem utol Yoseob-ot. Aztán megfogtam a pólóját és visszarántottam. Kapkodtam a fejem, hol Yoseob-ra hol Junhyung-ra néztem, akit akkor még egy tank se tudott volna megállítani. Remegni kezdtem annyira féltem. Yoseob megállt egy pillanatra mikor elkaptam, ekkor gyorsan elé álltam. Junhyung már csak 2 lépésre volt tőlünk. Már felemelte a kezét, de én még mindig Yoseob előtt álltam. Minden olyan volt, mint akkor amikor Yoseob rájött arra, hogy terhes vagyok. Ugyanez történt akkor is. De most mégis másképp alakultak a dolgok. Csak álltam és vártam az ütést. Tudtam, hogy most nem fog megállni, mint múltkor. Nem is tudna. Aztán Yoseob a kezét a bal vállamra tette és erősen ellökött. Kicsit sem fogta vissza magát. Annyira meglökött, hogy elvesztettem az egyensúlyom és a földön landoltam. Az oldalamra estem, ami hihetetlenül fájni kezdett. Hallottam, hogy Abby felkiált. Felé kaptam a fejem, de csak annyit láttam, hogy Yoseob a száját törölgeti Junhyung meg az oldalát fogja. Gikwang állt köztük és széttárta karjait, hogy ne tudjanak közelebb menni egymáshoz. Mind a ketten kapkodtak a levegő után. Szinte láttam, ahogy a düh lángjai ellepik őket és minden pokollá változik. Azzá a pokollá, amit nap, mint nap látok mostanában Junhyung szemeiben. Abby és Dongwoon szaladt oda hozzám. Csak a fiúk felé bambultam miközben Dongwon átkarolt és próbált felsegíteni, de akkor hirtelen fájdalom nyílalt végig az oldalamon mire felkiáltottam. Dongwoon megijedt és óvatosan elengedett. Abby leült mellém. Közbe a szemem sarkából láttam, hogy mondd valamit, mert mozog a szája, de én nem hallottam semmit. Csak bambultam a fiúk felé. Semmit se hallottam. Síri csend kiáltott az elmémben, miközben a lelkem üvöltött a fájdalomtól. Nem az esés fájt, hanem a látvány. Az, ami körülvesz, amit tönkre tettem.
Yoseob rám nézett miközben a száját törölgette. Megbánó szemekkel elindult felém miközben kezét lassan elemelte a szájától. A szájából ömlött a vér, a keze is vörös színt öltött. Nem bírtam rá nézni ezért lehajtottam a fejem. Nem akartam rá haragudni vagy bármi ilyesmi, azért ami történt, ezért próbáltam azt bemesélni magamnak, hogy ez csak egy baleset, volt és nem direkt csinálta. Vagy ha igen akkor csak azért, hogy megvédjen. Igen, biztosan így van, csak rosszul sült el….
Hitegettem magam, de még nem akartam a szemébe nézni. Dongwoon megfogta a kezem majd óvatosan felsegített. Nagyon fájt az oldalam, legszívesebben sikítottam volna. Átkaroltam Dongwoon-t, hogy megbírjak állni. Felemeltem a fejem és félve Yoseob-ra néztem.
- Menj el. – jelentette ki Dongwoon. Hirtelen ránéztem, lepettségembe. Yoseob bólintott egyet majd kisétált az ajtón. Junhyung odasétáltam hozzám, zsebre vágott kézzel, bűnbánóan.
- Szép volt. – morgolódott Hyunseung. Junhyung nem szólt semmit. Abby megfogta a kezem, majd fejét a vállamra tette.
- Gyere. – mondta Dongwoon, majd lassan elindult velem a kijárathoz.
- Várj. – mondtam mire megállt. Lassan elengedtem majd megálltam a saját lábamon.
- Hadd beszéljek vele. – mondtam neki majd ránéztem Junhyung-ra kai felkapta a fejét. Dongwoon csak bólintott egyet majd a többiekkel kiment. Egy darabig csak álltunk, meg se mozdultunk aztán Junhyung odajött hozzám majd óvatosan próbált megölelni, de a kezemet a mellkasára tettem, mire ő megállt. Lassan levettem róla a kezem majd megfogtam a pólója alját és felrántottam. Az oldalán egy óriás kék lila folt pompázott. Nagyon csúnyán nézett ki. De aztán a szemem elkalandozott és egy már beforrt seben akadt meg. Egy hosszú vágásnak a helyén, melyet még én láttam el. Lassan lehúztam a pólóját majd elfordultam és ölbe tett kézzel a számat harapdáltam zavaromban. Junhyung a hátamhoz simult majd átölelt. Egy pillanatig megfordult a fejemben, hogy megfordulok és én is megölelem, de nagy levegőt vettem és megszólaltam.
- Többet ilyet ne csinálj. – mondtam miközben próbáltam komolynak tűnni és leplezni az érzéseim.  – Nem akarom, hogy Yoseob-nak bármi baja essen. – mondtam, egyhangúan, mire Junhyung lassan elengedett. Óvatosan megfordultam és félve ránéztem. Nem akartam újra kimondani azt, hogy sajnálom, csak reménykedni tudok benne, hogy a szememből kiolvassa. Az ajtó hirtelen kinyílt és YOseob lépett be rajta. Mikor meglátott minket megállt az ajtóba és Junhyung-ot bámulta. Elfordítottam a fejem és a földet bámultam. Yoseob odasétáltam hozzám majd megölelt. Válla fölött ránéztem Junhyung-ra akivel egy másodpercre még összefutott a tekintetem, de aztán kisétált az ajtón. Végig néztem, ahogy eltűnik. Nem csak Yoseob-ot féltem, hanem őt is. Egyikkőjüket sem akarom így látni, és ha választanom kéne közülük nem a döntés lenne nehéz, hanem elviselnem Junhyung csalódott arcát…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése