88.rész
Öngól
* Nicole szemszöge *
Jó újra itthon tudni Abby-t
főleg, így, hogy visszatértek az emlékei.
Egyik nap ültem a nappaliban a földön. Akkori álláspontom szerint a föld
kényelmesebb volt, mint a kanapé. Rex a konyhába ült és várta, hogy kapjon
valamit az épp kaját készítő Hyunseung-tól.
Többször farkas szemet néztek de
Hyunseung csak nem akarta beadni a derekát. De Rex kitartó volt. Végül csak
kinézett Hyunseung kezéből egy fél szendvicset. Yoseob és Doojoon a kanapén
filmet néztek, Gikwang Abby szobájába volt Abby-vel, Dongwoon meg Junhyung
szenvedtek egyik helyről a másikba. Hirtelen Gikwang leviharzott a lépcsőn,
feltépte a bejárati ajtót majd kirohant. Úgy bevágta maga után az ajtót, hogy
az egész ház beleremegett. Mindenki csak nézett és pislogott.
- Ezt meg mi lelte? – kérdezte
Doojoon.
- Azt hiszem, felmegyek Abby-hez.
– jelentettem ki póker arccal, majd feltápászkodtam és felmentem a lépcsőn.
Mikor benyitottam Abby szobájába Abby az ágya szélén ült és a fejét fogta.
- Mi történt? – kérdeztem tőle
majd leültem mellé.
- Nem akarok beszélni róla. –
mondta Abby szomorúan.
- Gondolom Gikwang-al volt valami
ezért viharzott ki a házból. Tudom. Páratlan logikám van. – dicsértem meg
magam. – De téged amióta haza jöttél zavar valami. Mi a baj? – komolyodtam el
újra.
- Seungho… Mindennap hívom, de
nem veszi fel vagy kinyomja. Írtam is neki, de nem válaszol. Utál engem… - Abby
már a sírás határán volt.
- Ez nem így van… - mondtam majd
összekulcsoltam magam előtt a kezem és felálltam. Járkálni kezdtem a szobájába
majd megálltam és felé fordultam.
- Én mondtam neki, hogy hagyjon
békén. – Abby felkapta a fejét és lepetten rám nézett.
- Hogy mi van? – pislogott.
- Meg mondtam neki, hogy hagyjon
békén. – jelentettem ki határozottan. Tudtam,
hogy most ki fog akadni, de nem érdekelt. Jól döntöttem, hogy ezt
tettem, és egyszer ő is rájön majd.
- Miért tettél ilyet?! – állt fel
és tárta szét a kezeit.
- Mert tönkreteszi a kapcsolatod
Gikwang-al!
- Ezt eldönthetem én?!
Seungho-nak semmi köze ahhoz, hogy már nem olyan köztünk semmi, mint régen!
- Én ezt kétlem. Tudom, hogy a
baleset nagyba befolyásolta az egészet, hiszen elfejtetted és lehet, hogy az
emlékek visszatértek, de az érzések nem. De majd azok is visszafognak, hidd el.
Csak tenned kell érte, de ha te Seungho-val foglalkozol mindennek vége!
- Azt már megszoktam, hogy más
nem érti meg és nem fogja fel, hogy Seungho-val nincs semmi köztünk, de te
miért nem?! Azt hittem legalább te megértesz engem…
- Szerintem én most jobban
értelek téged, mint te saját magad. – Közelebb mentem hozzá majd a szemébe
néztem. – Szereted Seungho-t de gyáva vagy beismerni még magadnak is. – Abby
csak mérgesen nézett vissza rám. – Egy nap majd úgy fogsz ébredni, hogy
„basszus tényleg szeretem”. Ezt előztem meg, amíg lehet. Amíg még te sem tudsz
róla.
- Elárulnád, hogy mégis mi
alapján gondolod azt, hogy szeretem? – Olyan szemekkel nézett rám, hogy ölni
tudott volna veled.
- Ismerlek. – léptem hátrébb és
újra járkálni kezdtem ölbe tett kézzel.
- Igen? Hát.. én is téged.
Nem reagáltam csak nézelődtem
tovább.
- Így én is tudok rólad valamit,
amit még te sem vallottál be magadnak. – felé kaptam a fejem és értetlenül
meredtem rá.
- Miről beszélsz? – Abby gonosz
vigyorral az arcán ült vissza az ágyára.
- Szereted Mir-t. – mosolygott.
- Na, jó elég volt! – csípőre
tettem az egyik kezem a másikkal meg hátra fésültem az arcomba lógó hajam. –
Szerintem Mir egyáltalán nem veszélyezteti a kapcsolatom Yoseob-al. Nincs
hatással rá! Viszont ez rólatok nem mondható el! Úgyhogy ez a téma terelés most
nem jött be!
- Gikwang.. – gondolkodott el
Abby majd könnyes szemekkel rám nézett. – Már úgyis mindegy minden! – kiabált.
– Vége van.
- Hogy mi? – nem akartam hinni a
füleimnek.
- Megkérte a kezem. Nemet
mondtam… - hajtotta le a fejét.
- Hogy mi a francot csináltál?! –
akadtam ki.
- Nem szeretem Nicole! Nem
tehetek róla! Értsd meg! Kényszerből nem lehetek vele!
- Akkor kit szeretsz?!
- Senkit! Seungho-t ne-
- Mit érzel, mikor ránézel?! –
nem hagytam, hogy befejezze a mondatát. Mérges lettem és kiabálni kezdtem.
Provokálni akartam, hogy bevallja mi is a helyzet. – Mikor a vidámparkba
találkoztunk nagyon jól elvoltatok. Mi történt még ott, amiről nem tudok?
Biztos sok minden. – lassan közeledni kezdtem felé. – Mikor a versenyen
jöttetek le a színpadról, csak őt nézted. Úgy csillogott a szemed, mint régen
amikor Gikwang-ot láttad. Le se vetted róla a tekinteted! Aztán meg a
parkolóba… - az ajkamba haraptam majd
ölbe tettem a kezem. Abby kezdte egyre rosszabbul érezni magát. Már nem volt
olyan magabiztos. – Biztos fogta már a kezed. Mit érzel olyankor?! – kiáltottam
a képébe, amitől ő megijedt. A sírás kerülgette. – Arra gondoltál, hogy milyen
jó érzés igaz? Hogy olyankor minden m ilyen nyugodt és békés…hogy sosem akarod
elengedni. Aztán amikor meg már nem fogta a kezed csak azt az érzést kívántad
vissza! Vele akarsz lenni minden percbe, a kezét fogni ölelni, talán már azon
is gondolkoztál, hogy milyen jó lenne megcsó-
- Szeretem! – kiáltott el magát
Abby sírva, amikor már én is kiabáltam. Csend lett. Abby könnyei folytak én meg
nagyokat lélegeztem.
- Erről van szó. – mondtam
halkan, majd elindultam az ajtó felé határozottan de Abby utánam szólt.
- Úgy beszéltél erről, mint
akinek elég nagy tapasztalata van ebben. – szipogott. Visszafordultam és
rémülten rá néztem. – Elárultad magad. – próbált mosolyogni miközben sírt. – Te
is szerete-
Nem vártam meg míg befejezi.
Kirohantam a szobából és bevágtam az ajtót. Elárultam magam…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése