2012. december 24., hétfő

Blue Night 2.rész - Váratlan vendég


2.rész
Váratlan vendég


*Abby szemszöge *
Teljesen egyedül vagyok a világban. Nincs itt senki, aki ha szomorú vagyok, azonnal felvidít. Nincs itt az a kicsike kis részem, aki miatt teljesnek érzem magam. Hiányzik a Nicole-al töltött idők a nevetések és minden, ami vele kapcsolatos. Egyszerűen hiányzik mindenki és minden. Egyre jobban húz vissza a szívem Koreába. Nekem itt Londonban semmi keresni valóm nincs. Kijelenthettem, hogy ez nem az otthonom Korea az én otthonom. Szokásos semmit tevésemet csináltam feküdtem az ágyban és bámultam a falat. Mióta itthon vagyok, csak ezt csinálom, szobámban gubbasztok és bámulom a falat vagy vergődök, mint egy partra vetett hal. Ha pedig kimerészkedek, szabályosan megijednek tőlem. Ábrázatom egy zombi is megirigyelhetné. Meg sem lépődnék, ha egyszer bekopognának hozzám, hogy lenne egy szerep számomra, amiben egy zombit kellene játszanom. Tökéletes szerep lenne számomra és még el se kell játszanom, menne ösztönből. Hallottam, ahogy valaki csönget, de nem foglalkoztam vele biztosan valami rokon jött kíváncsiskodni vagy valamelyik szomszéd jött anyuhoz traccs partit tartani. 
-Kicsim azt hiszem, téged keresnek. – kiabált be drága édes anyám a szobába. Hangjából ítélve valami nem stimmel.
- Ki a franc már az? – morogtam az orrom alatt majd nagy nehezen kivergődtem magam az ágyból. Felvettem a papucsomat és kicsoszogtam a szobámból. Nem láttam ki állt az ajtóban, mert a szobám pont úgy eset, hogy nem láttam oda. Anyám meglepetten pislogott az ajtóban álló számomra ismeretlen személyre.
- Ohh.. Hát már itt is van. – mosolygott anyám kínosan majd szépen lassan eloldalgott. Oda sétáltam az ajtóhoz és mikor meg láttam ki áll ott reflexből bevágtam előtte az ajtót.
- Nyugalom Abby csak képzelődsz, ő nem lehet itt. – nagyokat lélegeztem. Újra kinyitottam azt, ajtót, de ő még mindig ott ált és meglepetten pislogott rám. Újra be akartam vágni az ajtót, de kezével megakadályozta azt.
- Haza kell jönnöd.. vagy is vissza kell jönnöd velem. AZONNAL. – mondta teljesen komolyan.
- Még is miért nem nekem ott semmi keresni valóm?! – flegmáztam.
- Ne makacskodj Nicole-nak szüksége van rád! – dugta zsebre a kezeit és komoly arckifejezéssel nézett engem.
- Még is mi történt Nicole-al? – léptem oda hozzá és kabátjánál fogva ráncigálni kezdtem már amennyire az erőmből telt. – Gikwang mondjad már! – ráncigáltam még jobban.
- Talán ha el..engednél szóhoz tudnék jutni. – próbált értelmesen beszélni, de én még mindig eszeveszett mond rángattam ide-oda.  Aztán megálltam és elengedtem. Megfogtam a kezét és behúztam a szobába.
- Hallgatlak. – vágtam be magam után az ajtót majd neki dőltem és Gikwang-ot kezdtem nézni.
- Egy áramszünet volt. Nicole teljesen egyedül volt otthon mivel nekünk dolgunk volt, amit el kellett intéznünk. Egy gyertya eldőlt tűz ütött ki. – magyarázta én pedig könnyes szemekkel csúsztam le a földre. Egy szót sem tudtam kinyögni. Tudtam, hogy ha elhagyom ez lesz. Ez az én hibám. – Nyugodj, meg már jól van. Épp ezért kérlek, gyere vissza velem, hogy valaki mellette legyen. – guggolt le hozzám.
- Azt mondod, nyugodjak meg? – akadtam ki. – Tudtam, hogy történi fog vele valami, ha nem vagyok vele és még is elhagytam. Szerinted ezek után nyugodt a lelki ismertem? – húztam fel a lábaimat majd átkaroltam és rá hajtottam fejem.
- Ezért kérlek, gyere vissza velem. Most! – kezdte simogatni a hátam, de azonnal el is vette onnan.
- Jegyem sincs, hogy visszamenjek. – szipogtam.
- Dehogy nem. – húzott elő egy repülő jegyet a zsebéből. Csak pislogtam és próbáltam feldolgozni, hogy az tényleg az. – Muszáj vissza jönnöd Nicole sem olyan, mint mikor te is vele, vagy és ha már nem vagyunk együtt legalább látni hagy láthassalak, ha már az enyém nem lehetsz. – mosolygott rám halványan majd felállt és hátat fordított nekem. – Készülj, hamarosan indulnunk kell.
- Gikwang. – csuklott el a hangom. Rájöttem, hogy semmit sem tudnék neki mondani, ami vigasztalná, csak rontanám a helyzetet. Bármit is tennék, az érzéseim nem változnának meg. Összekapartam magam majd elő vettem a bőröndöm és el kezdtem össze pakolni a dolgaimat. Gikwang közben a szobámban járkált és polcokon lévő képeket nézegette. Egy két képen mosolyogva el időzött. A polcokon kiskori fényképek sorakoztak a tesóimról és az unokaöcsémről. Pár Nicole-al készített vicces képek is felkerültek a kis polcra csak a szép emlékek felidézése miatt. Még volt a pár dolgok, amit be kellett pakolja, de előtte elmentem a fürdőben gyorsan át öltözni és beszélni anyuval. Gyorsan elhadartam neki mi a szitu. Meglepett mikor azt mondta, hogy számítatott rá és utamra engedett. Visszamentem a szobámba és összeraktam bőröndbe a maradék ruhát és pár apróságot. Útra készen voltam.
- Mehetünk! –jelentettem ki határozottan miközben szememmel gyorsan át futottam a cuccaim, hogy meg bizonyosodjak róla, hogy mindem meg van-e. Gikwang bólintott majd hívott egy taxit. Szerencsére nem kellett sokat várunk hamar meg érkezett. Búcsút vettem drága édes anyukámtól és meg ígértem neki, hogy hívni fogom, amikor csak tudom. Mikor elindultunk a taxi-val akkor tudatosult benne, hogy Gikwang honnan tudta, hogy hol lakom pontosan?! Ha rá kérdeznék, úgy sem mondaná meg ebben teljesen biztos vagyok. Inkább meg sem szólalok egész úton legalább ennyivel meg könnyítem a helyzetet. Igazából nem is tudnék neki, mint mondani. Arra eszméltem, hogy a kocsi meg áll. Gikwang kiszállt majd ki vette a csomagomat a kocsiból majd én is kiszálltam és követtem. Sietnünk kellett, mert a gépünk hamarosan indult. Gikwang leadta csomagomat én pedig még vissza nem ért ott meg vártam ahol hagyott. Mikor visszaért elindultunk a repülő felé. Úgy izgultam, mint mikor elsőnek utaztam Koreába. Mikor haza fele utaztam még az izgulásnak a közelében sem voltam csak szomorú, csalódott teljesen összetört voltam semmi másra nem tudtam gondolni csak arra, hogy tényleg mekkora egy hülye vagyok, hogy minden magam mögött hagyok. Mosolyogva nyújtottam át jegyemet a kedves hölgynek, aki jegyeket ellenőrizte és navigált el minket. Ő nem mosolygott olyan lelkesen, mint én fapofával bunkó módon közölte merre vonszoljuk el magunkat. Mérgesen elvettem a tőle a jegyemet és Gikwang után mentem, aki már előre ment. Felszálltunk a gépre és elfoglaltuk a helyünket. Vártuk a felszállást. Mikor felszálltunk minden félelmem el szállt vissza térek oda ami az igazi otthonomnak nevezhetek és vissza kapom  a barátnőmet és soha de soha nem fogom ezentúl egyedül hagyni. Ezt megígérhetem…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése