2013. január 20., vasárnap

Blue Night 22.rész - A táncterem foglyai


22.rész
A táncterem foglyai 




*Abby szemszöge*
Meglepődtem mikor a fiúk beállítottak. Nem igazán örültem, hogy Seungho és Gikwang egy légtérbe kerültek, mert ezek itt helyben képesek lennének szét tépni egymást. Bár Seungho életjelei elég gyengének minősülnek és csak unottan támasztja a falat és bámul ki a fejéből. Őszintén megvallva örülök, hogy újra láthatom. Gondolom a fiúknak úgy kellett magukkal rángatni, de ha nagyon nem akart volna jönni, akkor kijátszhatta volna fiúkat. Falat támasztottam mikor hirtelen feleszméltem a nagy csöndre. Körül néztem a teremben és csak Seungho-t láttam egy sarokba ülve és telefonját nyomkodta. Minél hamarabb szabadulni akartam Seungho társaságából. Gyors léptekkel elindultam az ajtó felé majd rá nyúltam kilincsre, de nem nyílt. Szemeim kikerekedtek és kétségbe estem, hogy kettesben maradtam bezárva Seungho-val egy légtérbe.
- Mi a franc? – rángattam hisztérikusan a kilincset hátha ezzel megoldok valamit is. – Miért nem nyílik?! – rángattam még mindig eszeveszett módon miközben már a sírás kerülget.
- Abby te jól érzed magad? – kérdezte Seungho.
- Ne kérdezz, inkább gyere már segíteni, mert be zártak ezek a barmok. - kiabáltam neki oda hisztérikusan.
- Azt hiszed, hogy ha így rángatod, akkor ki fog nyílni? – kérdezte hangjából ítélve kicsit gúnyosan. Ledermedtem majd lassan elengedtem a kilincset. Fapofával és egy hatalmas vigyorral a képemen meg fordultam és elvonultam a terem másik végébe. Neki vágtam magam a falnak majd lassan lecsúsztam. Fejemet támasztottam és a csönd, ami körül vett minket kezdet egyre kínosabb lenni. Pár perc magamban szenvedés után rá jöttem talán ez lenne a megfelelő alkalom arra, hogy beszéljek vele. Lehet, megint megbánt vagy újra az orrom alá dörgöli mi tettem, de ha nem próbálom meg lehet, elveszítem örökre.
- Sajnálom. – sóhajtottam fel. – Sajnálom, hogy itt hagytalak és cserbenhagytam a barátaimat.
- A sajnálkozással nem érsz el semmit. – fordított hátat nekem. Nagy levegőt vettem, hogy lenyugodjak és ne kezdjek kiakadni.
- Na, nem mondod? De ha esélyt sem adsz, hogy bebizonyítsam, hogy sajnálom, akkor ennek mi értelme van, hogy csak a veszekedés megy folyton?! – indultam meg felé, hogy még se a termet üvöltsem át, hogy beszélni tudjak vele. – Te ezt élvezed? –ültem le mellé kellő távolságra.
- Nem. – dőlt neki a falnak.
- Jó mert én sem. – suttogtam. Falnak támasztottam a fejem és a plafont kezdtem bámulni. Pár perccel később arra kaptam fel a fejem, hogy  Seungho pár centire ül tőlem és mosolygott amitől nekem is mosoly húzódott az arcomra.
- Csak egy esélyt kérek, nem fogom el követni még egyszer ugyan azt a hibát. – néztem rá. –Meg ígérem. – tettem jobb kezemet a szívemre.
- Ne ígérj olyat, amit nem tudsz betartani. – mondta nevetve.
- Nem ígérem, hanem bebizonyítom. – mondtam komolyan.
- Hát jó. –nevetett fel halványan. Seungho felém fordult éppen szólásra nyitotta a száját mikor valaki berontott az ajtón.
- Ott maradsz ahol vagy és nem szólsz semmit!!!
- Végre. – mosolygott Seungho.
- Bizony. – lihegett Nicole. – Tünés kifelé. – mutatott az ajtó felé. Seungho lassan felállt majd kisétált a teremből. Ültem ott és mosolyogva néztem ki a fejemből. Egy cseppnyi reményt kaptam, hogy rendbe tudjam hozni a dolgokat. Nicole egy pillanatra rám nézett majd kiviharzott a teremből. Lassan én is feltápászkodtam a földről és elindultam meg keresni a többieket. Már nem is érdekelt kizárt be minket azt hiszem meg kell, köszönjem neki..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése