2013. december 22., vasárnap

Blue Night 97.rész - Eltitkolt részletek

97.rész
 Eltitkolt részletek






*Abby szemszöge* 
- Megjöttem! – törtem be a fiúk tánctermébe. Mindenki ledermedve pislogott rám.
Talán egy kicsit túlzásba estem.
- Ideje volt már. – állt fel G.O és lassú léptekkel felém közeledett.
- Jöhettél volna hamarabb is. – állt fel Mir is. – Seungho bedurcizott. – húzta el a száját, miközben a sarokban nekünk háttal ülő személyre nézett.
- Te tudod miért ilyen? – kérdezte Joon mire ránéztem majd bólintottam. – Akkor beszélj vele. – mosolygott rám.
- Azért jöttem. – mosolyogtam vissza.  – Csinált valamit?
- Nem. Bejött pufogott aztán meg beült a sarokba, háttal nekünk. – magyarázta G.O vállat rántva.
- Érdekes. – motyogtam elgondolkodva. – Kimennétek? – kérdeztem végig nézve rajtuk. Bólintottak majd pár szükséges dolgot magukhoz vettek aztán pedig távoztak.
Egy sóhaj kíséretében indultam meg felé. Egyre közelebb érve hozzá, vettem észre, hogy fülhallgatóján keresztül hallgatja a zenét. Így már világos volt, hogy miért nem reagált a kis beszélgetésünkre a többiekkel. Bár ha nem hallgatta volna a zenét, akkor is képes lett volna figyelmen kívül hagyni maga körül mindent. Annyira meg tudta makacsolni magát, főleg ha valamit nem kötöttek az orrára..
- Seungho! – guggoltam le mellé. Szemkontaktus akartam teremteni vele, sikertelenül. Bármennyire is próbált rólam nem tudomást venni és úgy tenni mintha itt sem lennék, elárulta magát. Szemei sarkából figyelte minden apró mozdulatomat. Ilyenkor olyan, mint egy óvodás, akitől elvették a kedvenc játékát és nem adták neki vissza. A gondolattól elkuncogtam magam, amit próbáltam leplezni. Seungho hátat fordított nekem és még jobban megjátszotta a sértődöttet. Felsóhajtottam, majd egy laza mozdulattal kirántottam az egyik fülhallgatót, mire szúrós pillantásokat kaptam. Feltörni készült belőlem a röhögés, de nagy erőlködések árán próbáltam elnyomni és komolyságot erőltetni magamra.
- Szóval…- kezdtem bele. – Mikor akarsz fel hagyni evvel a gyerekes viselkedéssel? – kérdeztem tőle, de Ő teljesen figyelmen kívül hagyta a kérdésemet és csak arra koncentrált, hogy a fülhallgató másik fele újra a fülében legyen. – Befejeznéd? – ragadtam meg a karját így megakadályozva, hogy berakja a fülébe a fülhallgatót. Dühösen néztem rá, hiszen már kezdett fogyni a türelmem. – Meddig akarsz még gyerek módjára viselkedni? Felnőttek vagyunk nem? Akkor? Tisztázni szerettem volna a dolgokat körülöttünk, de úgy látom, hogy te semmit jelét nem mutatod annak, hogy meg akarnál hallgatni. – álltam fel dühösen. – Komolyan mondom. Néha olyan gyerekesen viselkedsz!  Ne mentem cső. – intettem neki majd elindultam az ajtó felé. Talán evvel szólásra bírom majd..
- Várj! – kiáltott utánam. Megtorpantam, próbáltam vissza fogni a nevetést, majd összeszedve minden komolyságomat szembe fordultam vele.
- Mi van? – kérdeztem flegmán.
- Beszéljünk! – paskolta meg a földet maga mellett, miközben nagy szemekkel nézett engem. Még mindig próbáltam a komoly szerepem mellett maradni így elindultam felé de tőle távolabb ültem le neki dőlve a falnak.
- Hány éves is vagy valójában? – kérdeztem tőle mire meglepetten nézett rám.
- Hogy jön most ide a korom?
- Ahhoz képest, hogy te vagy a vezető kicsit elgondolkodtatott az előbbi viselkedésed, hogy még is hány éves lehetsz. Végül arra jutottam, hogy egy gyermek lélek, felnőtt testben zárva! – mondtam, visszafojtva a vigyort.
- Kösz.. Szóval, éppen most egy pisis kölyöknek tituláltál? – kérdezte kicsit felháborodva.
- Mondhatni. – mondtam nevetve. Láttam, hogy újra duzzogóra akar váltani így jobbnak láttam inkább rá térni arra, ami miatt valójában itt vagyok. Komolyságot erőltetve magam megköszörültem a torkom. – Beszélgessünk inkább arról, ami miatt itt vagyok. – húzkodtam egy kicsit közelebb hozzá.
- Hallgatlak..
- Szóval, jobb lesz, ha vigyáztok magatokra, ha elmentek valahova. Szerintem most is figyel minket. – hajoltam közel hozzá, hogy az utolsó mondatott oda súgjam neki. Elhajolt tőlem majd értetlenül nézett rám és szinte ki olvasható volt, hogy „ez megörült.” gondolat suhan át az agyán. Felsóhajtottam. Reménytelen. – Ahhh.. GD lehet, újra lecsap ránk, lehet pöppet eltúloztuk a dolgot bár én nagyon nem voltam benne, csak mentettem Nicole formás seggét, mert az a lány mindig bajba kerül.. – magyaráztam, miközben kezemmel össze vissza, mikor Seungho erősen megragadva kapta el a kezemet. Rémület, düh, aggodalom, talán ezek tükrözték az arcán át suhanó érzelmeket, mikor felnéztem rá. Ki fog akadni.
- Még is mi fészkes francot műveltetek? – kérdezte dühösen.
- Isten lássa lelkemet, hogy egy árva pillanatig sem akartam bele keveredni, de Dara nem bírt a seggén ülni és Nicole meg tudta, hogy Dara GD házába ment egy pletykás szájúnak köszönhetően! Ha, nem megyek aznap a kórházba mikor otthagytalak akkor talán meg is hallhattak volna. Nem tehettem mást csak, hogy oda megyek és ki mentem őket a kakiból….
- Meg vagytok ti húztatva esküszöm! Nem volt nektek elég az az idióta játék, nektek még a bajt kell keresni. – állt fel dühösen.
Talán még sem volt olyan jó ötlet beavatni az egészbe. Ha úgy intéztem volna, hogy ne tudja meg talán még nagyobb bajba kerül Ő is és többiek is. Még is csak köze van hozzá, nem titkolhatok el előle mindent, mert a végén még saját magát sem lesz képtelen megvédeni. Inkább eltűröm a dühkitöréseit, mintsem miattam essen valami baja. Ahhoz túlságosan fontos volt nekem.
- Figyelj.. Pont azért mondtam el, hogy ne érjen semmi meglepetés. A barátom volt bajban és te csapat társad testvére már csak nem hagyom őket cserben. Gondolkozz már egy kicsit néha, ne csak a saját fejed után menj. Barátok az első aztán jövök én! Érted is megtettem volna, és ha eljön az ideje, meg is fogom tenni. – álltam fel, mindvégig próbáltam nyugodt hangon beszélni vele.
- Ez szerintem mindenre jó magyarázat? Mi van ha, nem lett volna ekkora szerencsétek? Mi lett volna ha egyikőtöknek baja esik?
- Túléltem azt a játékot is! Pedig többször is félholtra vertek, világomról nem tudtam napokig! Bementem egy sötét szobába ahol korom sötét volt és csak egy valakire számíthattam… rád.. – suttogtam az utolsó szót.  – Ahelyett, hogy most is itt dühöngsz, inkább ide kellene jönnöd át ölelni és azt mondani, hogy soha többé meg ne merjem próbálni ezt még egyszer nélküled! De nem neked, túlságosan nagy a férfi egód! – mondtam neki oda az utolsó mondatott flegmán.  – Bármennyire azt hiszed, hogy meg tudjuk védeni egymást, pedig szíved mélyén nagyon jól tudod, hogy ez nem igaz. Mert ha GD-ről van, szó talán az utolsó óráinkat töltjük együtt mintsem sejtve semmiről. Kérlek, ne várd el tőlem, hogy a barátaimnak ne segítsek, ha bajba kerülnek. Soha nem fogok megfutamodni!
- Hogy tudsz ilyen halál nyugodtan beszélni róla? Egyáltalán nem félsz?
- Félek…sőt rettegek! De ha elfutok attól mitől lesz jobb a helyzet? – nevettem kínomban. Felsóhajtott majd láttam rajta, hogy elgondolkodik az előtte elhangzott szavaimon.
- Ne hidd azt, hogy nem vagyok rád mérges, mert igen is az vagyok! Egy feltétetem, lenne. –mutatta fel a mutató úját.
- Hallgatlak!
- Ígérd meg, hogy ha még egy ilyen lesz, nekem fogsz szólni először! Nincs könyörgés, ha azt mondom, nekem szólj, akkor nekem szólsz! Oké?
Felsóhajtottam.
- Rendben! – mosolyogtam rá.
- Hyung! – törte be az ajtót Mir. Ijedtemben hátra ugrottam egyet.
- Oh, Mir veregesselek vállon! – mordultam rá, de mit sem törődött velem.

- Kérlek, Hyung.. Adj pénzt.. Éhes vagyok! – fogta meg Seungho pólóját majd nagy kutya szemekkel nézett fel rá. Próbálta le hámozni magáról,  de tapadt rá mint egy pióca, majd végül jó leader létére adott neki  egy kis pénzt majd Mir ugrálva ment ki teremből megtömi magát kajával. A többiekkel beszélgetésbe elegyedtem és már Seungho sem duzzogott ugyan úgy beszélgetett és nevetett velünk. Örültem, hogy végre tisztáztam vele a helyzetet egy aprócska dolgot kivéve. Eli-ról egy szót sem mertem ejteni, mert féltem Seungho haragjától és nem akartam még jobban bele keverni az egészbe. Bajban leszek ha ez a végén kiderül..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése