97.rész
Eltitkolt részletek
*Abby
szemszöge*
-
Megjöttem! – törtem be a fiúk tánctermébe. Mindenki ledermedve pislogott rám.
Talán egy
kicsit túlzásba estem.
- Ideje
volt már. – állt fel G.O és lassú léptekkel felém közeledett.
- Jöhettél
volna hamarabb is. – állt fel Mir is. – Seungho bedurcizott. – húzta el a
száját, miközben a sarokban nekünk háttal ülő személyre nézett.
- Te tudod
miért ilyen? – kérdezte Joon mire ránéztem majd bólintottam. – Akkor beszélj
vele. – mosolygott rám.
- Azért
jöttem. – mosolyogtam vissza. – Csinált
valamit?
- Nem.
Bejött pufogott aztán meg beült a sarokba, háttal nekünk. – magyarázta G.O
vállat rántva.
- Érdekes.
– motyogtam elgondolkodva. – Kimennétek? – kérdeztem végig nézve rajtuk.
Bólintottak majd pár szükséges dolgot magukhoz vettek aztán pedig távoztak.
Egy sóhaj
kíséretében indultam meg felé. Egyre közelebb érve hozzá, vettem észre, hogy
fülhallgatóján keresztül hallgatja a zenét. Így már világos volt, hogy miért
nem reagált a kis beszélgetésünkre a többiekkel. Bár ha nem hallgatta volna a
zenét, akkor is képes lett volna figyelmen kívül hagyni maga körül mindent.
Annyira meg tudta makacsolni magát, főleg ha valamit nem kötöttek az orrára..
- Seungho!
– guggoltam le mellé. Szemkontaktus akartam teremteni vele, sikertelenül.
Bármennyire is próbált rólam nem tudomást venni és úgy tenni mintha itt sem
lennék, elárulta magát. Szemei sarkából figyelte minden apró mozdulatomat.
Ilyenkor olyan, mint egy óvodás, akitől elvették a kedvenc játékát és nem adták
neki vissza. A gondolattól elkuncogtam magam, amit próbáltam leplezni. Seungho
hátat fordított nekem és még jobban megjátszotta a sértődöttet. Felsóhajtottam,
majd egy laza mozdulattal kirántottam az egyik fülhallgatót, mire szúrós
pillantásokat kaptam. Feltörni készült belőlem a röhögés, de nagy erőlködések
árán próbáltam elnyomni és komolyságot erőltetni magamra.
- Szóval…-
kezdtem bele. – Mikor akarsz fel hagyni evvel a gyerekes viselkedéssel? –
kérdeztem tőle, de Ő teljesen figyelmen kívül hagyta a kérdésemet és csak arra
koncentrált, hogy a fülhallgató másik fele újra a fülében legyen. – Befejeznéd?
– ragadtam meg a karját így megakadályozva, hogy berakja a fülébe a
fülhallgatót. Dühösen néztem rá, hiszen már kezdett fogyni a türelmem. – Meddig
akarsz még gyerek módjára viselkedni? Felnőttek vagyunk nem? Akkor? Tisztázni
szerettem volna a dolgokat körülöttünk, de úgy látom, hogy te semmit jelét nem
mutatod annak, hogy meg akarnál hallgatni. – álltam fel dühösen. – Komolyan
mondom. Néha olyan gyerekesen viselkedsz!
Ne mentem cső. – intettem neki majd elindultam az ajtó felé. Talán evvel
szólásra bírom majd..
- Várj! –
kiáltott utánam. Megtorpantam, próbáltam vissza fogni a nevetést, majd
összeszedve minden komolyságomat szembe fordultam vele.
- Mi van? –
kérdeztem flegmán.
-
Beszéljünk! – paskolta meg a földet maga mellett, miközben nagy szemekkel
nézett engem. Még mindig próbáltam a komoly szerepem mellett maradni így elindultam
felé de tőle távolabb ültem le neki dőlve a falnak.
- Hány éves
is vagy valójában? – kérdeztem tőle mire meglepetten nézett rám.
- Hogy jön
most ide a korom?
- Ahhoz
képest, hogy te vagy a vezető kicsit elgondolkodtatott az előbbi viselkedésed,
hogy még is hány éves lehetsz. Végül arra jutottam, hogy egy gyermek lélek,
felnőtt testben zárva! – mondtam, visszafojtva a vigyort.
- Kösz..
Szóval, éppen most egy pisis kölyöknek tituláltál? – kérdezte kicsit
felháborodva.
-
Mondhatni. – mondtam nevetve. Láttam, hogy újra duzzogóra akar váltani így
jobbnak láttam inkább rá térni arra, ami miatt valójában itt vagyok.
Komolyságot erőltetve magam megköszörültem a torkom. – Beszélgessünk inkább
arról, ami miatt itt vagyok. – húzkodtam egy kicsit közelebb hozzá.
-
Hallgatlak..
- Szóval,
jobb lesz, ha vigyáztok magatokra, ha elmentek valahova. Szerintem most is
figyel minket. – hajoltam közel hozzá, hogy az utolsó mondatott oda súgjam
neki. Elhajolt tőlem majd értetlenül nézett rám és szinte ki olvasható volt,
hogy „ez megörült.” gondolat suhan át az agyán. Felsóhajtottam. Reménytelen. –
Ahhh.. GD lehet, újra lecsap ránk, lehet pöppet eltúloztuk a dolgot bár én
nagyon nem voltam benne, csak mentettem Nicole formás seggét, mert az a lány
mindig bajba kerül.. – magyaráztam, miközben kezemmel össze vissza, mikor
Seungho erősen megragadva kapta el a kezemet. Rémület, düh, aggodalom, talán
ezek tükrözték az arcán át suhanó érzelmeket, mikor felnéztem rá. Ki fog akadni.
- Még is mi
fészkes francot műveltetek? – kérdezte dühösen.
- Isten
lássa lelkemet, hogy egy árva pillanatig sem akartam bele keveredni, de Dara
nem bírt a seggén ülni és Nicole meg tudta, hogy Dara GD házába ment egy
pletykás szájúnak köszönhetően! Ha, nem megyek aznap a kórházba mikor
otthagytalak akkor talán meg is hallhattak volna. Nem tehettem mást csak, hogy
oda megyek és ki mentem őket a kakiból….
- Meg
vagytok ti húztatva esküszöm! Nem volt nektek elég az az idióta játék, nektek
még a bajt kell keresni. – állt fel dühösen.
Talán még
sem volt olyan jó ötlet beavatni az egészbe. Ha úgy intéztem volna, hogy ne
tudja meg talán még nagyobb bajba kerül Ő is és többiek is. Még is csak köze
van hozzá, nem titkolhatok el előle mindent, mert a végén még saját magát sem
lesz képtelen megvédeni. Inkább eltűröm a dühkitöréseit, mintsem miattam essen
valami baja. Ahhoz túlságosan fontos volt nekem.
- Figyelj..
Pont azért mondtam el, hogy ne érjen semmi meglepetés. A barátom volt bajban és
te csapat társad testvére már csak nem hagyom őket cserben. Gondolkozz már egy
kicsit néha, ne csak a saját fejed után menj. Barátok az első aztán jövök én!
Érted is megtettem volna, és ha eljön az ideje, meg is fogom tenni. – álltam
fel, mindvégig próbáltam nyugodt hangon beszélni vele.
- Ez
szerintem mindenre jó magyarázat? Mi van ha, nem lett volna ekkora szerencsétek?
Mi lett volna ha egyikőtöknek baja esik?
- Túléltem
azt a játékot is! Pedig többször is félholtra vertek, világomról nem tudtam
napokig! Bementem egy sötét szobába ahol korom sötét volt és csak egy valakire
számíthattam… rád.. – suttogtam az utolsó szót.
– Ahelyett, hogy most is itt dühöngsz, inkább ide kellene jönnöd át
ölelni és azt mondani, hogy soha többé meg ne merjem próbálni ezt még egyszer
nélküled! De nem neked, túlságosan nagy a férfi egód! – mondtam neki oda az
utolsó mondatott flegmán. – Bármennyire
azt hiszed, hogy meg tudjuk védeni egymást, pedig szíved mélyén nagyon jól
tudod, hogy ez nem igaz. Mert ha GD-ről van, szó talán az utolsó óráinkat töltjük
együtt mintsem sejtve semmiről. Kérlek, ne várd el tőlem, hogy a barátaimnak ne
segítsek, ha bajba kerülnek. Soha nem fogok megfutamodni!
- Hogy
tudsz ilyen halál nyugodtan beszélni róla? Egyáltalán nem félsz?
- Félek…sőt
rettegek! De ha elfutok attól mitől lesz jobb a helyzet? – nevettem kínomban.
Felsóhajtott majd láttam rajta, hogy elgondolkodik az előtte elhangzott
szavaimon.
- Ne hidd
azt, hogy nem vagyok rád mérges, mert igen is az vagyok! Egy feltétetem, lenne.
–mutatta fel a mutató úját.
- Hallgatlak!
- Ígérd
meg, hogy ha még egy ilyen lesz, nekem fogsz szólni először! Nincs könyörgés,
ha azt mondom, nekem szólj, akkor nekem szólsz! Oké?
Felsóhajtottam.
- Rendben!
– mosolyogtam rá.
- Hyung! –
törte be az ajtót Mir. Ijedtemben hátra ugrottam egyet.
- Oh, Mir
veregesselek vállon! – mordultam rá, de mit sem törődött velem.
- Kérlek,
Hyung.. Adj pénzt.. Éhes vagyok! – fogta meg Seungho pólóját majd nagy kutya
szemekkel nézett fel rá. Próbálta le hámozni magáról, de tapadt rá mint egy pióca, majd végül jó
leader létére adott neki egy kis pénzt
majd Mir ugrálva ment ki teremből megtömi magát kajával. A többiekkel
beszélgetésbe elegyedtem és már Seungho sem duzzogott ugyan úgy beszélgetett és
nevetett velünk. Örültem, hogy végre tisztáztam vele a helyzetet egy aprócska
dolgot kivéve. Eli-ról egy szót sem mertem ejteni, mert féltem Seungho
haragjától és nem akartam még jobban bele keverni az egészbe. Bajban leszek ha
ez a végén kiderül..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése